Tömés probléma!

Kedves Doktor úr/Doktornő!

Én csak informálódni szeretnék fogtömés ügyben. A fogorvos felőli jobb felső fogamat betömték egy éve, aztán újra kellett tömni 7hónap múlva, mert vmi baj volt a töméssel. Aztán ez év januát 1-jén újratömték, mert meggyengült a tömés. A doktornő akkor azt monta, hogy 1-2 év múlva gyökérkezelni kell majd, addig kibírja! Külföldön vagyok már fél éve. És mai napon gyökérkezelésre kellett itt mennem. A fogorvos le volt döbbenve, hogy 3hónap után ennek nem kellett volna elhalnia. Merthogy 3nap fogfájás után, ,ami nem fájt annyira, totálisan elhalt a fogam és még gennyes az arcüregem is tőle. Mutatta a fogorvos, hogy szürkén csomókban jött ki az ideg, és elmondhatatlanul büdös volt. Döbbenetes!

Miután hazajöttem felhívtam a fogorvost akinél Magyarországon csináltattam, mert azt mondta a doktornő akkor, hogy erre garanciát vállalnak. Felhívtam, a kedves asszisztens először nem tudta megmondani, hogy, mennyi idő a tömésre a garancia. Még a doktornő sem tudta, utánanéztek. Fél év, de csak magára a tömésre., Hogy nekem keletkezett ez a gyulladás, ez teljesen normális, ez lehet magától is! Ezt mondta az asszisztens!

Erre kérdezem én, hogy ez tényleg igaz, mert számomra eléggé hihetetlen, hogy én tettem vele vmit, hogy az így begyulladjon és ne tudja vele enni, se aludni sem!
Milyen ok lehet, amitől így begyulladhat? Ez egy mély tömés volt. Rosszul volt kitisztítva vagy a doktornő rosszul tippelt?

Lehet kicsit bugyuta a kérdésem?, De másfél éve csak problémám van a fogaimmal 24éves vagyok, szerintem ez nem normális!

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel.

WEBBeteg Szakértő válasza fogtömés témában

Kedves Edit Először is szeretném leszögezni, hogy nekem itt most nem feladatom, hogy értékeljek kollégákat, illetve orvosi munkáról értékitéletet mondjak. Másrészt szeretnék uriember maradni és tényszerűen mindenfajta bántás nélkül leírni véleményemet. 1: Általában egy tömésnek tényleg illik néhány évig funkcionálni, vagy ha annak tartóssága bizonytalan ezt én szoktam közölni a beteggel, és felhívom figyelmét az esetleges szövődményveszélyre. Időtartamról butaság beszélni, mert nem gépek vagyunk, inkább esélyeket lehet latolgatni bizonyos esetekben., De még itt is nagy lehet a szórás. Sokszor sajnos ahhoz, hogy meg tudjam mondani pontosan milyen állapotban van az ideg a fogban és hogy várható-e gyökérkezelés az ügyből, bele kellene néznem a fogba, ami persze nem lehet, igy csak a klinikai vizsgálatokra hagyatkozunk, ami bizony néha csalhat. Nagy mély töméseknél bizony nem ritka korrekt munka után sem a fogbél elhalás. 2:Sajnos a betegek mindenfajta utazásait nem lehet mindig figyelembe venni. Magyarra fordítva: attól, hogy valaki külföldre megy (bizonyos speciális eseteket kivéve), az orvos ellátja a beteget és mivel külföldön is van fogorvos, ha gond van akkor ő válik illetékessé, hogy megoldja a szövődményt. Az a probléma, hogy külföldön sajnos magyar szemmel nézve drága az ellátás, sajnos nem orvosi probléma, hanem gazdasági. Nehogy azt higgye, hogy külföldiek nem jönnek szövődményeikkel magyar dokihoz, ha éppen itt vannak és itt tör rájuk a fájás. Az, hogy ők éppen ennek örülnek, mivel olcsón megusszák, az nekik szerencse. 3: A külföldi kolléga ha meglepődik egy elhalt fogideg látványától és mutogatja betegeinek, mint valami ereklyét, akkor ott valami nem stimmel. Egy fogorvos naponta lát ilyet. Olyan ez, mint egy traumatológusnak a lábtörés. Az elhalt fogideg büdös, ez tény. Nem kezelési minőség kérdése. Büdös és kész. A külföldi kolléga reakcióján és magyarázatán én is le vagyok döbbenve. 4: A végére hagytam a csattanót, és kérem ne vegye sértésnek. Abba belegondolt vajon az üggyel kapcsolatban valaki eddig, hogy miért került olyan nagy, bizonytalan kimenetelű tömés a fogába. Miért lyukadt ki annyira. Miért van az, hogy pl Skandináviában mindenki kisgyerek kora óta, haláláig megy évente egyszer fogorvoshoz, és évente egyszer vagy kétszer, dentalhigienikushoz. (behívják az embereket úgy, mint nálunk régen tüdőszűrőre, és az emberek elmennek. Nem csak azért, mert méregdrága egyébként az ellátás, hanem mert ebbe nőttek bele) Még azelőtt ellátásra kerülnek a problémák mielőtt "kialakulnának". És bizony kis tömés nehezen esik ki, és nehezen hal el alatta az ideg. Persze lehet, hogy ön amúgy a magyar átlag felett teljesít, és nem csak a külföldi út miatt akarta rendbehozatni a fogait., De én azt látom, hogy Magyarországon az jellemző, hogy az emberek sokszor csak kampányszerűen, valamilyen apropóból indulnak el a fogorvoshoz, ha egyátalán elmennek. És ez bizony nem a legszövődménymentesebb választás. Remélem válaszom teljeskörű volt Dr. Katona Pál fogszakorvos, dento-alveolaris sebész

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2011. szeptember 22.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Fehér tömés ingyenes?
Kedves Szakértők! Többször olvastam az interneten, és hallottam is rengetegszer, hogy az amalgános tömés jobban ront a fogak helyzetén. Nekem jelenleg most az...
Kiesett fogtömés! Mi a teendő?
Üdvözlöm! A fogamból kiesett egy kb. 2 éves tömés. Jövő hónapra kaptam időpontot a fogorvosomtól akkor tudnám megcsináltatni. Félek, hogy fertőzésnek van...
Törött fog?
Kedves Doktor Nő!, Decemberben a fogorvosom összetömte a jobb felső 2 és 3 fogamat. Csak itthon vettem észre, amikor elmúlt a zsibbadás. Sajnos azóta sem...
Amalgám vagy fehér tömés?
A héten bejelentkeztem sztk-s fogászati szakrendelésre és mint kiderült 5 tömésre lesz szükségem. A Doktor Úr amalgám tömést javasolt a hátsó rágó fogaimhoz,...
Gyógytömés utáni fájdalom
Tisztelt Doktorúr/Doktornő! Három napja voltam a Fogorvosomnál, letört a bal leghátsó fogamból egy darab, amit kifúrt, kitisztított, majd gyógytöméssel...
Kiesett tömés
Üdvözlöm! A fogamból kiesett egy majdnem 10 éves tömés. Jelenleg külföldön tartózkodom és 3 hónap múlva tudnám megcsináltatni. Félek, hogy fertőzésnek van...