Nyaki nyirokcsomó duzzanat

Tisztelt Doktor Úr! A nyaki nyirokcsomóm kissé duzzadt, viszont ez már évek óta így van, soha nem is fájt, nem volt vele problémám. Előző háziorvosom mikor bejelentkeztem hozzá és alapos vizsgálat után megállapított, hogy ezt jó lenne majd megnézetni (akkor épp egy más típusú műtétem volt, így akkor az volt a prioritás) . Ez már úgy egy éve volt, azóta sem vizsgáltattam ki, de aztán hallottam többször, hogy az nem normális ha a nyirokcsomó megnagyobbodás hosszabb ideje fennáll. Így most bejelentkeztem szakorvoshoz ahova egy hét múlva megyek is. Közben persze elkezdtem utánaolvasni is és kicsit aggódom most már, hogy lehet nem kellett volna ennyit várni. Lehet összefüggés esetleg azzal, hogy torokváladékom is van, ez is hosszabb ideje, ami az év minden szakában, tehát téli idő, száraz levegőtől függetlenül. sőt (szebben nem tudom megfogalmazni), néha elég nyúlós és nehezen tudom felköhögni is, zavaró is ez már. Volt egy időszak, amikor észrevettem, hogy zöldes és szürkés szín is volt ebben, azóta inkább átlátszó, sima fehéres-sárgás (amennyire megfigyeltem). Utalhatnak Ön szerint valami komoly betegségre ezek attól függetlenül, hogy régóta fennáll ez a duzzanat és nincs is problémám vele? Kb. egy éve volt az utolsó laborvizsgálatom is, ha valami probléma van ott kiderült volna? Ahogy említettem hamarosan megyek szakorvoshoz, hogy elmondjam ott is ezeket és kivizsgálják. Igazából csak kíváncsi lennék mire számíthatok, mennyire lehet komoly a baj? Köszönöm előre is válaszát!

Dr. Zaránd Rajmund válasza nyirokcsomó megnagyobbodás témában

Tisztelt Hölgyem! Szövettani távdiagnózist természetesen nem tudok adni, de a leírása alapján valószínűtlennek tartom, hogy komoly (pl. haematoonkológiai) baja lenne. Inkább az orrlégzés gátoltsága miatti krónikus garatgyulladás másodlagos jelei lehetnek a nyirokcsomók.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 11.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Duzzadt, fájdalmatlan nyirokcsomó
Tisztelt Doktor Nő! A www.diagnozis.hu portálon találtam az e-mail címét. 28 éves férfi vagyok és egy megnagyobbodott (fájdalmatlan) nyirokcsomóval...
Limfóma és fájdalommentes nyaki...
Tisztelt szakértő! Már tettem fel kérdést, mert augusztus ota meg vannak duzzadva a nyaki nyirokcsomóim. Nem fájnak. Voltam már ful-orr gegeszeten, UH-n,...
Rák! Félek! 2
Tiszelt Doktor! Multkor irtam a nyirokcsomokrol. Voltam nyaki uh-n, sajnos az egyik csomo 12x24 mm-es, jobb oldalt meg van egy ket centis is, ill.több kisebb....
Echoszegény nyirokcsomó
Kedves Doktor/Doktornő, a probléma amellyel Önhöz fordulok a következő: 2015 nyarán vettem észre, hogy az állam alatt egy nyirokcsomó nagyobb, mint a többi....
Lymphoma gyanú
Tisztelt Szakértő! 36 éves nő vagyok. 1 hónapja vizsgalgatnak az Uzsoki kórház onkológiajan. Tüneteim: nyirokcsomó megnagyobbodas nyakon, bal oldali...
Nyirokcsomó
Tisztelt Doktor Nő! 27 éves nő vagyok. Február elején borzasztóan elkezdett fájni a nyakam jobb oldala. Olyannyira, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevennem...