Kilyukadhatott a dobhártyám?

Üdv! Tegnap este egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy rosszabbul hallok a bal fülemre. Reggelre ez javult, annyi változott, hogy nyomás, telítettség érzet volt a fülemben és mikor piszkaltam, akkor recsegett, pattogott összevissza. Aztán egyszercsak kidugult, azóta rendesen hallok, de ha ráfekszem erre a fülemre, akkor, mintha egy buborék keletkezne benne és újra rosszul hallok, egészen addig míg meg nem piszkalom a fülem, majd ilyenkor, mintha kilyukadna ez a buborék. Mai nap el is kezdett fájni, egész nap fájt is, de csak tompán, majd lefekudtem délután aludni. Mikor felebredtem már nem fájt, viszont elkezdett zugni a fülem egy kicsit, aztán azt vettem észre, hogy az orrombol hátul valamiféle váladék csorog a torkomra, pedig amúgy az orrom nem folyik, teljesen tisztán veszem a levegőt mindkettőn. Lehetséges, hogy középfülgyulladásom van és kilyukadt a dobhártyám, mindössze 1-2 nap leforgása alatt? Hétfőig nem tudok orvoshoz menni, ezért kérdezem, hogy ön szerint mi lehet a probléma? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza Fülkürthurut témában

Tisztelt Uram! Leírás alapján fülkürt hurut valószínű. Trauma nélkül így a dobhártya nem lyukad ki. Nasic vagy egyéb orrsray, orrfúvás javasolt. Pár nap alatt meg tud gyógyulni, ha egy hétig is panaszos, mindenképp menjen fülészetre.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. augusztus 05.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Mi a baj?
Jó napot kívánok! Az én problémám nagyjából 2 hónapja kezdődött, amikor elkaptam egy vírusos tüszős mandula gyulladást. Erre kaptam antibiotikumot, szépen...
Füldugulás, zsibbadás, és érzékenység
Tisztelt doktor úr! Fül-orr-gégészeti előzmények: -születésemtől fogva egészen 8-9 éves koromig szinte havonta kellett fülészetre járni gyulladás miatt,...
Ébredéskor fülzúgás
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Már több, mint egy hete minden nap úgy ébredek reggel és néha hajnalban is, hogy zúg a bal fülem. A bal orrjáratom is mindig be van...
Fülkürthurut
Tisztelt Doktor Úr! Kb 2 hete be van dugulva a bal fülem /már nem első alkalommal /Nem fáj csak rosszul hallok. Nem voltam megfázva nem voltam náthás, nagyon...
Fülkürthurut
Tisztelt Doktornő! Kb. 2 héttel ezelőtt csúnyán megfáztam, hurutos köhögés, masszív orrfolyás, antibiotikumot kaptam. Mire lecsengett a megfázás, a bal...
Kellemetlen füldugulás
Tisztelt doktor Úr! Következő problémával fordulok Önhöz. Január elején náthás lettem (láz nem volt), szokásos orr- és füldugulás volt, de aztán nem történt...