Kullancs csípés

Tisztelt doktornő/úr! A 3 éves kislányom köldöke alatt jóval egy bőrpírt vettem észre ma délután. Először nem tartottam különösnek, mert igazi eleven kis gyerkőc, tele van a lába, keze apró horzsolásokkal, kék foltokkal. Azt gondoltam, ez is valami horzsolás féleség. Ahogy jobban megnéztem, egy egészen apró fekete pötty volt a bőrpír közepe táján. Egyből arra gondoltam, hogy kullancs lehet, de annyira apró, hogy nem is akartam elhinni. Meglepően könnyen kijött és ahogy a körmömmel összenyomtam, vér jött ki belőle. Tehát mégiscsak az lehetett, de annyira pici, hogy nem is láttam a lábait., De nagyon megijedtem, hogy körülötte piros a bőre. Ez azt jelenti, hogy fertőzött a kullancs?, Hogyan lehet ezt kideríteni, hogy el kapott-e tőle valamit a lányom? Nincs beoltva kullancs csípés okozta betegségek ellen. Mit tanácsos ilyen esetben tenni? Vigyem el valamilyen szűrővizsgálatra? Válaszát előre is köszönöm: Kriszta

Svábhegyi Gyógyintézet válasza kullancscsípés témában

Kedves Kriszta! A kullancs csípések után szinte mindig kialakul egy helyi bőrpír, mint minden egyéb rovrcsípésnél. Ez nem jelenti azt, hogy fertőzött volt az állat, egyszerűen a rovar kitinburka hoz létre egy lokális reakciót. A kullancs által terjesztett Lyme-kór korai tünete is valóban a bőrpír, de az mindig a csípés után 24 órával jelenik meg, az átmérője meghaladja az 5 cm-t, gyakran kokárda alakja van és növekedést mutat. Erre kellene odafigyelni, ha ilyen tüneteket észlel a gyermeken, keresse fel a háziorvosát. Egyelőre más teendő nincs, szűrővizsgálat nem indokolt. A csípés után 6 hét múlva célszerű a kullancs okozta agyvelőgyulladás ellen oltást kérni, hamarabb nem. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. szeptember 17.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Aspartate Transaminase érték...
Tisztelt Doktornő 16 hónapos gyermekem tehéntej allergiája van. 1 éves koráig Aptamil Pepti 2 tápszert evett, de akkor javasolták, hogy hagyjuk el a tápszert...
Nyelőcső szükület 4 éves gyermeknél
Kedves Doktornő! Unokáink 4 éves, fiú és januárban hideg zsiroldoba kortyolt bele. Kórházban volt közel 2 hónapig sebes, felmarodott nyelőcsővel. Időközben...
Tápszeres táplálási nehézség
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kisfiam . Tápszeres babám . Lassan 1 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi időben azt vettem...
Váladékozó köldök gyermeknél
Tisztelt Doktornő! Kisfiam 10 éves, ekcémás. A köldöke is gyakran gyulladt, viszket. 3 hete elvakarta, csunyán bepirosodott, vérzett is, másnap fájt neki és...
Csecsemő májában ciszta
Tisztelt Doktornő! A fiú 6 hetes csescemonk. Panasz mentes, nornal suly szopik rendesen. Ma voltunk 6 hetes UH ahol a májában 12x17 cisztat talaltak. Sok infot...
Piros folt a baba homlokán
Tisztelt Doktornő! Kb. 10 nappal ezelőtt egy pirosas kicsit púpos folt jelent meg fél éves kisfiunk homlokán, mely felületi sérülésnek tűnt, mintha beütötte...