Mi állhat a háttérben?

Tisztelt Doktor úr! Négy hónapos kisfiam miatt fordulok önhöz. Kicsivel több, mint három hónapja megy már nálunk a cirkusz, kezdek testileg- lelkileg felörlődni. Kisfiam egészségesen, időre született baba. Egy hónapos koráig szépen- és igény szerint- szopott, gyönyörűen gyarapodott (1025gr kb.). Azután történt valami (csak valamilyen fertőzésre tudok gondolni) és elindultunk a lejtőn. Először csak kevesebbet szopott, nem ürítette ki a mellem, aztán a hízása is lelassult. Jellemző volt rá a jojózás, amit egyik nap felhízott, másnap eltünt, stb. Azóta havonta kb. 300-400gr. hízást produkál. Jelenleg tápszeres, lefejt tejet kap (ha van időm és tejem hozzá), néha (alvás elött, vagy ha nem evett elég tápszert) szopik. Háziorvosunk javaslatára kezdtük el a tápszeres kiegészítést- jobb híján üvegből. Az elvárt napi, mennyiséget (most olyan 800gr. körül) nem ette meg, heti és havi hízása sem volt az orvosnak megfelelő. Kórházba is kerültünk, mert sugárban hányt, felmerült a reflux gyanuja (bátyja savas refluxxal küzdött). Itt végeztek hasi ultrahangot, ami negatív lett, volt vér és vizelet vizsgálat, szintén jó eredménnyel. Három órás etetésekre állítottak be minket. Bent szépen evett már, alkalmanként 120gr-ot is, míg itthon jellemzően 100gr körül fogyaszt. Jártunk fül-orr-gégésznél is, mert- kb. az evési problémával egy időben- elkezdte a levegőt horkolva venni, időnként szörcsögve, miközben váladékot nem sikerült szívni az orrából. Mivel a tüneti kezelés (fenistil csepp) nem segített és a probléma tartósan fenn állt, orrváladékot vettek tenyésztésre, melynek eredménye pozitív lett: acinetobacter fertőzés. Antibiotikumos orrcseppel kezelték, jelenleg a kontroll váladék eredményére várunk. Gyermekorvosunk utalt be minket egy evés-alvás zavaros ambulanciára, itt új tápszert (Pregomin) és étrend kiegészítőt (Fantomalt por) írtak fel, tejfehérje allergia gyanújával. Az új tápszert ugyan elfogadta, de a porral együtt nem sikerült tartósan alkalmazni, mivel a sok cukortól elkezdett puffadni, savasodni, sokat nyűgösködött. Visszatértünk a tejalapú tápszerre, amivel semmi gondunk nincs. Ette is néhány napig ügyesen, azonban nem hajlandó mindig 100ml-t elfogyasztani. Túlságosan telíti. Próbáltam belé tömni, a cumit a szájába dugni, evvel csak azt értem el, hogy szerintem megutáltattam vele az evést (már 60-70ml körül megállna, van, hogy sír az evés miatt). Kisfiam 3855gr. született (3550gr. hazahozatali súly) 54cm-el, jelenleg 5800-5900gr. körül mozog a súlya és 64cm. Kérdéseim: Lehet-e tejfehérje allergiás, ha a jellemző tüneteket nem produkálja? A lassú gyarapodás elegendő tünet lehet? A családban nem fordult elő egyik ágon sem ételallergia, csupán a népszerűbbek (fém és gyógyszer allergia, asztma, fűre-fára előjövő, felső légúti allergia) Mi ilyenkor a teendő? Milyen vizsgálatokkal, derítik ki az allergia meglétét? Kisfiamnak két nagyobb testvére van, ők is kis igényű (rosszul evő) babák voltak, akár csak én vagy az édesapja. Lehet ez valamiféle öröklött, genetikai hajlam is? Próbáltam elkezdeni a hozzátáplálást, de nem sikerült, visszajött a főzelék egy része, így gondoltam, hogy várunk még egy kicsit. Kórházzal fenyegetnek minket, én viszont szeretném elkerülni, amennyiben nem feltétlenül indokolt. A kicsi egyébként nyugodt, mosolygós baba, érdeklődik, sokat mozog, tornázik. Szívesen figyeli a nagyok játékát. Nincs semmi gondunk, csak enni ne kelljen. Ma vettem észre, hogy a tejalapú tápszer után is hallhatóan visszajön valami-bukik időnként. Büfiztetni nehezen, vagy szinte egyátalán nem lehet. Lassan félek etetni, Mindig attól félek, hogy hányni fog. Kíváncsi lennék a véleményére. Köszönöm szépen válaszát előre is!

Dr. Balogh Andrea válasza súlygyarapodás témában

Kedves Kérdező! Kisfia gyakorlatilag a szükséges minimumot hízta meg, de azt meghízta. Nagyon fontos, hogy próbálja meg elfogadni, hogy nem mindig egyformán eszik kisfia. Mi felnőttek is különböző étvággyal eszünk a nap más-más időszakaiban. Megtömését semmi esetre sem javaslom és ha lehet próbáljon meg lelkileg könnyedén hozzáállni az etetéshez. Tudom ez nagyon nehéz, de jobb lenne mindkettőjüknek. Részletesebb kivizsgálás lehet, hogy jó lenne, akár kórházi is, mert ha kizárjuk az esetlegesen előforduló betegségeket, akkor megnyugodhatunk. A gyerekek egy része hozza a családi genetikát, amit Ön is említ és akármit csinálunk, akárki vizsgálja ki a gyereknek kutya baja, de vékonyka, kevésbé jó étvagyú, mint pl. a szülei. Tejallergia sokféle tünettel indulhat, a leggyakoribb tünet a bőrkiütés, gyakori köhögés, fulladás, esetleg hasi panaszok. Tejmentes tápszer bevezetésével a tünetek megszünnek, ha a panaszt tejallergia okozza. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2017. december 15.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Lassú gyarapodás az első 2 hónapban
Gyermekem 8 héttel ezelőtt született hüvelyi úton ballonnal beindított szüléssel. (A fogantatástól számítva 38 hetes volt, a menstruációs ciklus alapján...
Hízás a mozgásszegény életmódtól
Jó napot kívánok! Mindig is sovány gyerek voltam, régen edzettem, de már lassan 2 éve, hogy mozgásszegény életmódot folytatok. Barátnőm mindig mondogatta...
Mérsékelt táplálkozás melletti...
Tisztelt doktornő! A férjem betegsége és minden napos magnesium sulfuricum használata miatt lefogytam 63 kg-ra, előtte 78 kg voltam. Halála után már...
Jangee. hízás?
Kedves Doktor úr! 22 éves nő vagyok és körülbelül 1 éve szedek Jangee 3mg/0, 02mg fogamzásgátlót. Ez idő alatt felszedtem pár kilót (5-6 kg). Az igazság az,...
Vashiány miatti nem hízás?
Tisztelt Dr. Nő/Úr! A kislányunk most 8 hónapos és még mindig csak 6 kg, magassága 70 cm. Nagyon lassan hízik. A hízása akkor esett vissza, amikor elkezdtük...
Aspartate Transaminase érték...
Tisztelt Doktornő 16 hónapos gyermekem tehéntej allergiája van. 1 éves koráig Aptamil Pepti 2 tápszert evett, de akkor javasolták, hogy hagyjuk el a tápszert...