CT-vizsgálat

2000-ben a jobb felső tüdőlebenyt eltávolították rosszindulatú daganat miatt (T2NOMO). Kérdésem: A mellkasi CT kontrollvizsgálatnál a hivatalos protokoll szerint mire kell figyelnie a felvételt értékelő orvosnak?

Dr. Laki András válasza CT témában

Tisztelt Kérdező! A CT vizsgálatok értékelésének szempontjait például a Radiológiai Szakmai Kollégium által 2009-ben kidolgozott, szabványos leletformákra vonatkozó ajánlás tartalmazza. Ezek szerint egy mellkas CT lelet szövege tartalmazza a tüdő, mediastinum (mellüregnek a középső, tüdőfelek közötti része), hilusok (tüdőkapuk), szív, szívburok, a mellkasi nagyerek, mellhártya, mellkasfal és a has felső részének normális képének leírását és esetleges elváltozásait. Ezen ajánlás azonban nem kötelező érvényű protokoll, hanem célja a rendszerezett leletírás elősegítése, az egyes osztályok és szakorvosok saját leletírási módszereket, szövegezést valósíthatnak meg. Ilyen esetekben elsősorban a megmaradt tüdőszövet állapotára, a nyirokcsomók regióira, mellkasi folyadék megjelenésére és a mellékvesék állapotára kell figyelni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 11.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Arckoponya Ct fül orr gégészeti...
Tisztelt Dr Úr! Gyermekkoromban arcüreggyulladások, orrpolyp, felsőléguti panaszok miatt kétszer műtöttek: FESS, majd septumplastica, kétoldali mucotomia,...
Orrmelléküreg - CT, CBCT, vagy MRI?
Tisztelt Doktor Úr! Egy felső fog kihúzása utánjavasolta a szájsebész, hogy mennyek tovább füll-orr-gégészeti ellenőrzésre arc üregi ciszta gyanuval. A full...
Rossz indulatú?
Tisztelt Doktornő! Mellékletként csatolom édesanyám PET CT leletét. Sajnos a kezelőorvosa csak 2 hét múlva rendel ismét. Tüdőgyulladással kezelték 2022. 6....
Mai válaszra kérdés
Kedves dr. Baki Márta ! Sajnos nem figyelmesen olvasta el a feltett kérdéseimet, illetve nem látta a utolsó mellkas CT felvétel leírását, pedig le is írtam,...
Ct vizsgálat terhesen
Kedves Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy 4 hetes terhesen elmentem egy fogászati digitális ct vizsgálatra mert fogbeültetésre készültem viszont akkor még...
Tüdődaganat?
Tisztelt Doktornő. Kérem mondja el pontosan, hogy mi áll a leletben? Lehetséges rosszindulatú tüdő dagant? Ct lelet: b.alsóleb.-ben spec.seu tu.-s folyamat....