Ismételt CT vizsgálat két hónapon belül káros lehet?

Tisztelt Doktor úr! CT vizsgálattal kapcsolatos lenne a kérdésem: 2014. május 4-én voltam hasi CT vizsgálaton, az urológus szakorvos küldött el, de akkor még nem tudtam, hogy egy másik CT vizsgálat vár majd rám. Néhány napja kontroll vizsgálaton voltam az idegosztályon visszatérő fejfájásos panaszok miatt. A Doktornő agyi CT vizsgálatot rendelt el, mert korábban már volt két kisebb agyi infarktusom. A vizsgálatra előjegyeztek július 17-re. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e CT-t csináltatnom, mivel a két vizsgálat között csupán két hónap telik el. Köszönöm válaszát.

Dr. Laki András válasza CT témában

Tisztelt Kérdező! Nem létezik arra nézve előírás vagy ajánlás, hogy két CT vizsgálat között, mennyi időnek kell eltelnie. Ennek nem is volna értelme, mert akkor kell CT vizsgálatot végezni, ha az szakmailag indokolt. Valószínűleg a sugárterhelés miatt gondol esetleges korlátozásra. A vizsgálatok során kapott sugármennyiség az idők során lényegében "nem felejtődik" el - bár némi sejtregenerálódás lehetséges -, így két vizsgálat közötti időnek nincs igazán szerepe (hasonlóan az életünk során a bőrünket ért napsugárzáshoz, amire a bőrgyógyászok gyakran figyelmeztetnek). Az Ön által említett vizsgálatoknak a sugárterhelése azonban még messze van attól, hogy későbbi káros következmények reális kockázatával járjon, így nincs mitől aggódnia.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. május 23.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Arckoponya Ct fül orr gégészeti...
Tisztelt Dr Úr! Gyermekkoromban arcüreggyulladások, orrpolyp, felsőléguti panaszok miatt kétszer műtöttek: FESS, majd septumplastica, kétoldali mucotomia,...
Orrmelléküreg - CT, CBCT, vagy MRI?
Tisztelt Doktor Úr! Egy felső fog kihúzása utánjavasolta a szájsebész, hogy mennyek tovább füll-orr-gégészeti ellenőrzésre arc üregi ciszta gyanuval. A full...
Rossz indulatú?
Tisztelt Doktornő! Mellékletként csatolom édesanyám PET CT leletét. Sajnos a kezelőorvosa csak 2 hét múlva rendel ismét. Tüdőgyulladással kezelték 2022. 6....
Mai válaszra kérdés
Kedves dr. Baki Márta ! Sajnos nem figyelmesen olvasta el a feltett kérdéseimet, illetve nem látta a utolsó mellkas CT felvétel leírását, pedig le is írtam,...
Ct vizsgálat terhesen
Kedves Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy 4 hetes terhesen elmentem egy fogászati digitális ct vizsgálatra mert fogbeültetésre készültem viszont akkor még...
Tüdődaganat?
Tisztelt Doktornő. Kérem mondja el pontosan, hogy mi áll a leletben? Lehetséges rosszindulatú tüdő dagant? Ct lelet: b.alsóleb.-ben spec.seu tu.-s folyamat....