Ct vizsgálat

Tisztelt Doktornő/Úr! 25 éves lányom has és kismedence ct- vizsgálaton volt. A leleten az szerepel, hogy nagyfokú soványsága miatt a vizsgálat tájékoztató jellegű. Mit jelent ez? Egyébként minden rendben van, kóros eltérés nincs. Köszönöm: Edit

Dr. Laki András válasza CT témában

Tisztelt Kérdező! A lelet e része tényleg furcsának tűnhet, hogy a soványság miért volna hátrányos a vizsgálat értékeléséhez. A gyakorlat azonban valóban azt mutatja, hogy aki nagyon sovány - nemcsak a bőre alatt, hanem a hasüregében is nagyon kevés a zsírszövet - annak a belső szervei, erei és egyéb képletei összefekszenek egymással, míg másoknál ezeket több-kevesebb zsírszövet választja el egymástól, amivel jobban elkülöníthetőek. Egyes részletek, mint például bélfalak, húgyvezetékek, petefészkek a CT vizsgálat során ilyenkor nehezebben ítélhetők meg. Ezért írhatták azt, hogy a vizsgálat nem teljes értékű, "tájékoztató jellegű", viszont az jó hír, hogy egyértelmű kóros eltérést nem láttak. Nem, derült ki a kérdésből a vizsgálat kérésének oka, célja és a vizsgálat technikája (kontrasztanyagot adtak-e, ha igen, milyent, hogyan). Ha esetleg konkrét kérdésekre nem kaptak volna választ, akkor szóba jöhet további kivizsgálás; az adott problémától függően és az eddigi vizsgálatok alapján ultrahang, célzott MR vizsgálat, esetleg a CT más technikával történő ismétlése. Ezt a lánya kezelőorvosával beszéljék meg.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. október 11.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Arckoponya Ct fül orr gégészeti...
Tisztelt Dr Úr! Gyermekkoromban arcüreggyulladások, orrpolyp, felsőléguti panaszok miatt kétszer műtöttek: FESS, majd septumplastica, kétoldali mucotomia,...
Orrmelléküreg - CT, CBCT, vagy MRI?
Tisztelt Doktor Úr! Egy felső fog kihúzása utánjavasolta a szájsebész, hogy mennyek tovább füll-orr-gégészeti ellenőrzésre arc üregi ciszta gyanuval. A full...
Rossz indulatú?
Tisztelt Doktornő! Mellékletként csatolom édesanyám PET CT leletét. Sajnos a kezelőorvosa csak 2 hét múlva rendel ismét. Tüdőgyulladással kezelték 2022. 6....
Mai válaszra kérdés
Kedves dr. Baki Márta ! Sajnos nem figyelmesen olvasta el a feltett kérdéseimet, illetve nem látta a utolsó mellkas CT felvétel leírását, pedig le is írtam,...
Ct vizsgálat terhesen
Kedves Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy 4 hetes terhesen elmentem egy fogászati digitális ct vizsgálatra mert fogbeültetésre készültem viszont akkor még...
Tüdődaganat?
Tisztelt Doktornő. Kérem mondja el pontosan, hogy mi áll a leletben? Lehetséges rosszindulatú tüdő dagant? Ct lelet: b.alsóleb.-ben spec.seu tu.-s folyamat....