Megváltozott viselkedés
Tisztelt Doktornő, Édesanyám viselkedése megváltozott az egy hétben és egyre furább ötletei vannak, amiket meg is próbál valósítani és ha ebben bárki ellene van, akkor agresszívan viselkedik. Pl. kitalálta, hogy garázsvásár szerűen eladja a nem szükséges holmikat, de aztán mindenüket kitette a teraszra, aztán krétát darált le turmixgéppel és kitalálta, hogy fogfehérítő és ezt fogja árulni, majd lángasost is nyit mellette. Folyamatosan azt hangoztatja, hogy, mennyi ember vett tőle ezt azt, és hogy, mennyi pénzt keresett vele, azonban senki be se teszi a lábát a házba. Körzeti orvosunk írt beutalót pszichiátriára és a diabeatesszével foglalkozó doktornőhöz, de mivel Ő nem érzi magát betegnem nem hajlandó eljönni velünk a rendelésre. Sajnos napról napra agresszívebben viselkedik apukámmal (verekszik, ha nem azt csinálja, amit ő kitalál) Mit tudunk tenni, ha önszántából nem hajlandó eljönni semmilyen rendelésre? Édesanyám "tablettás cukorbeteg" és mellette vérnyomás csökkentőt és véralvadásgátlót is szed. Mostanában többször mértünk vérnyomást 160/75 és 190/75 között mozog a vérnyomáscsökkentő ellenére és a éhomi vércukorszintje 9, 5 és evés után 2 órával is ennyi. Komolyan aggódunk miatta és nem tudjuk mit lehet tenni, ha ő egészségesnek gondolja magát. Köszönettel: Norbert
Dr. Árki Ildikó válasza viselkedészavar témában
Tisztelt Kérdező! Elég nehéz helyzetben vannak mindannyian. A vérnyomását, vércukrát mindenképpen rendezni kell. A hirtelen kialakult viselkedészavar hátterében központi idegrendszeri ok is felmerül, ezért neurológiai illetve pszichiátriai vizsgálat is szükséges. Mindezek miatt a kórházi osztályos felvétel lenne talán a legcélszerűbb.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.