Gyógyszerekre nem reagáló magas vérnyomás

Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Anyukám 15 éven keresztül szedett Covercard 5/5-öt, reggelente fél tablettát magas vérnyomásra, ezalatt tökéletesek voltak az értékei. Aztán kb. 3 hónappal ezelőtt szivritmuszavara lett és egyik napról a másikra nem reagált a gyógyszerre. A Covercardot abbahagyta, és elmúlt a szivritmuszavar. Azóta hetente többször jár a háziorvoshoz, már rengeteg gyógyszerváltáson túl van, de max. 1-2 napig hatnak, ha hatnak. Kapott már olyan tablettát is, aminek elvileg 24 órás a hatása, de az sem hatott 2-6 óránál tovább. Gyanakodtak vese problémára, volt ultrahangon, laborban, de nem találtak problémát. Azt szeretnénk kérdezni Öntől, hogy mi okozhatja, hogy nem reagál a szervezete a gyógyszerekre? Gyerekkorában egy betegség szövődményeként szivizomgyulladása volt, hónapokig szedettek vele antibiotikumot, ami tönkretette a gyomrát. Okozhatja a mostani, gyógyszerekkel szembeni ellenálást, hogy nagyon érzékeny, sokat fáj a gyomra, és ez csak egyre rosszabb lett az utóbbi pár évben? Többször volt már gyomortükrözése is, de ezek a vizsgálatok is negativak lettek. Köszönöm!

Dr. Molnár Dóra válasza gyógyszerek témában

Kedves Kérdező! Részletes kardiológiai vizsgálat javasolt az Édesanyja állapotának pontos tisztázására. A magas vérnyomás és ritmuszavar gyakran együtt járnak. A ritmuszavar kezelése esetén a bevált vérnyomás gyógyszer, lehet, hogy ismét alkalmazható lenne. Jobbulást kívánok Édesanyjának! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2018. március 02.

Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)

Gyogyszerezésem
Katétéres sztent műtetem volt a múlt héten. 2006-ban volt az első a fenti a 3-ik gyogyszerezésem számomra zavaró főleg a vérhigitok. Az alábbi gyógyszereket...
Exokrin hasnyálmirigy
Tisztelt Doktor Úr! Exokrin hasnyálmirigy elégtelenségre szedek napi 12 db Mezym Fortet. Ezt most ismételt vizsgálattal kéne alátámasztani, de most széklet...
Vérnyomás
Tisztelt Dr.-nő. A 24 órás vérnyomásmérésem eredménye nem lett jó, magas értékeket mért a műszer. Éjjel is. Az orvosom reggel 100 mg Lavestra, 1.5 mg...
Pánik-magasvérnyomás
Tisztelt doktornő! 42 éves 100 kg súlyú 180 cm magass, nemdohányzó, alkohol nem fogyasztó, heti 3-4 alkalommal napi kb 4-5 km-t futó férfi vagyok. 3 éve...
MÁSIK VÉRNYOMÁSCSÖKKENTŐ
Anyukám vérnyomáscsökkentőt szed, aminek a mellékhatása bőrrák . A gyógyszer neve: Tanydon HCT 80mg/125 mg . Tanydont is szed mellette, estére Tanydon 80 mg...
Gyógyszer abahagyása
Üdvözlöm! Egy éve szedek gyógyszert mert mitralis prolapsusom van con cor cor 1.25,de ennek csak a negyedét veszem be 2 naponta mert nagyon alacsony a...