Alacsony Spo2 szint

Tisztelt Dr. Nő! 25 éves férfi vagyok! Kb 10 éve van magas vérnyomásom sajnos. (nem dohányzom nem vagyok túlsúlyos és kávét, alkoholt nem fogyasztok). Voltam hasi CT-n melynek eredménye teljesen negatív. Magas mérések fordulnak elő nap közben akár 180-as systoles értékek is. Covidon átestem tavaly nyáron! Néha állkapocsba sugárzó fájdalom jelentkezik majd el is múlik. GOKI ból kaptam ilyen otthoni EKG-t melyet, ha ezek a tünetek jelentkeznek használom kellett és pitvari lebegés igazolódott róla. Echo során már kissé hypertrófiás bal kamra vizualizálódott. Terheléses EKG-t meg kellett szakítani mert a vernyomasom 240 felé emelkedett így az orvos a vizsgálatot terminálta. 48 órás EKG során 7 szer volt Bradycardia az EKG szerint melyeket néha érzek is. Otthoni Spo2 mérések állandóan alacsonyabb értékeket mutatnak. 89-90% (Ön szerint ennek közé lehet a szívemnek?) 2 éve teljes endokrin kivizsgálás történt kórházi tartózkodással ahol a végleges dg: . Sine morbo endocrin lett. Vese alapú vérnyomás betegségre gyanakodtak. A testem egyébként test szerte tele van striával a kezem is sokszor remeg illetve a fejem is sokszor fáj. (Neurológiai kivizsgálás folyamatban ebből koponya mri negatív volt) Vérvétel érdemi eltérést nem mutat. Crp, vesefunkciók, vérkép, vérzsírok, máj funkciók, kardiális neckroenzimek rendben vannak, vérukor szint is rendben volt. Még, amit szoktam érezni, hogy nagyon fáradekony vagyok nincs energiám. Sokszor szédülök és fáj a fejem. Covercard 10/2,5/10 mg Bisoprolol 10 mg Tenaxum 1 mg Doxasozin 4 mg (2 hete kaptam azóta szedem most egyenlőre a vernyomásom rendben van) Ezeket a gyógyszereket szedem jelen pillanatban. Ön szerint milyen vizsgálatnak lehet értelme? Az alacsonyabb veroxigén szinttel mit lehet tenni vagy mit tudnék csinálni? Elég sok gyógyszert szedek fiatal korom ellenére. Köszönöm szépen a válaszát!

Dr. Molnár Dóra válasza SpO2 témában

Kedves Kérdező! A leírt paraméterek alapján nem magyarázható kardiológiai okkal egyértelműen az alacsonyabb SpO2. Érdemes lenne másik készülékkel ellenőrizni, esetleg vérgáz vizsgálatot végeztetni (lehetőség szerint artériás vérvétellel történik) pontosabb adatok megismerése céljából. Ha igazolódik az oxigén hiány, akkor tüdőgyógyászati vizsgálat is javasolt. Leletek birtokában lehet a további teendőket megállapítani. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2021. február 28.

Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)

Hirtelen kiugró magas vérnyomás
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Tavaly januárban 3 alkalommal kerültem a sürgőssegi osztályra, hirtelen jelentkező magas vérnyomás miatt. A vérnyomásom hirtelen...
Magas pulzus, mit tegyek?
Tisztelt Doktornő! Néhány hete magas vérnyomás problémám kezdődött, s pár nap múlva már a pulzusom is felszökött, 2 napig kb. 130-ig nyugalmi helyzetben,...
Magas ez a vérnyomás? Magasabb...
Kedves Hölgyem! Az utóbbi időben sokat szédülök és gyakran előforduló fejfájás gyötör. Elkezdtem mérni a vérnyomásom (reggel és este), a szisztolés értékem...
Változó vérnyomásérték különböző karon...
Tísztelt Doktornő! Az lenne kérdésem, hogy mostanság magas a vérnyomásom, kaptam már rá gyógyszert is. Azóta méregetem itthon és az a furcsaság van, hogy...
Moringa por
Szép napot kívánok! Vettem magamnak moringa port, ami állítólag rengeteg vitamint tartalmaz, és az energia szintet is növeli. Ez a por nem kavar be abba,...
Magas vérnyomás , gyógyszer elhagyása
Tisztelt Doktornő! 1 éve kb diagnosztizáltak magas vérnyomást nálam! Teljes labor tökéletes , terheléses ekg átlag feletti, hasi UH tökéletes! Valsartan 80...