Vajon sérvem van-e?

Üdvözlöm! Egy éve sűrűbben járok el sportolni, futni illetve futballozni. Körülbelül 3 hónapja kezdődött a probléma, eddig nyoma sem volt. A kiadós másfél, két óra sport közben a bal combízületemnél, közvetlenül a lágyéknál furcsát érzek, mely pár napig megmarad: mikor lépek, olyan, mintha az ízületnek a helyére kellene pattannia ahhoz, hogy ne fájjon, mintha kiugrott volna a helyéről. A sport rendszeressé tételével ez az érzés minden alkalom után fennállt egy-két napig, de persze ilyenkor pihentettem, így elmúlt. Arra gondoltam, hogy esetleg ínszalag, vagy izom terheléstől lehet, mivel ha fekvő helyzetben emelem a bal lábam szintén fáj, és ugyanazt a furcsát érzem. Viszont eszembe jutott, hogy kb. 10 évvel ezelőtt volt egy sérvgyanús esetem, jóval feljebb, a köldök vonalában bal-közép tájon, a hasizom egy kis részénél. Kimondva nem lett konkrétan, mert az orvos sem tudta, megállapítani, hogy, amit kitapint az kitüremkedés, vagy sem., De ebben az esetben is csak maximum 3-4 napig volt. Ekkor elkezdtem erősíteni a hasizmom, és azóta azon a helyen nem jelentkezett sem máshol. Viszont megijedtem, hogy talán 10 év után megint megjelent és jóval lejjebb. Kérdésem az, hogy lehetséges, hogy kialakult a sérvem, vagy pedig ez ízületi probléma, és milyen vizsgálatokat javasol/javasolnak? Köszönöm válaszát/válaszukat.

Dr. Bogdán Aurél válasza sportolás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján a lágyék sérv sem zárható ki, de mozgásszervi eltérések is okozhatják panaszait. Első körben szerencsés lenne egy sebészeti szakrendelést felkeresni, ahol a sérvről nyilatkoznak majd. Ha itt nem találnak kórosat, akkor ortopédiai, vagy traumatológiai szakrendelést kellene meglátogatnia a pontosabb diagnózis és a megfelelő kezelés miatt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 08.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Köldöksérv kiújulása és hasplasztika...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Korábban már írtam Önöknek és köszönömm segítségüket! 7 hónapja volt egy hasplasztikaműtétem (a leletemen: hernioplasztika umb+ hasfali...
Mit lehet sportolni?
Tisztelt Doktor Úr! 5 évvel ezelőtt mélyvénás trombózis volt a jobb lábamba. Nagyon sokáig úgymond visszajött a lábamba az a fájdalom, amit a trombózisnál...
Elzsibbadt láb
Haspadozás után miután felkeltem elzsibbadt a jobb lábam térdtől felfelé combig! Ez a zsibbadás már napok óta nem szűnik meg! Alig tudok menni és ha behajlitom...
MRI vizsgálati lelet értelmezés lúdtalp...
Kedves Doktornő! 7 éve rendszeresen futok, hetente átlagban 50-60 km távot. Novemberben MRI vizsgálaton voltam, ahol az alábbi leletet kaptam: A bal lábfej...
Teniszkönyök
Tisztelt Doktor Nő! 2024. augusztus 02-án állapította meg a háziorvos, hogy teniszkönyök gyulladásom van. Azt mondta az orvos, hogy egy fél év a gyógyulás....
Megszorítások csípőprotézissel a...
Tisztelt Doktornő! 2019-ben kaptam Metrimed típusú cementes csípőprotézist. Akkor elvégeztem az ajánlott gyógytornát, rehabilitációt, ellenőrzéseket. Sajnos...