Kisgyermekkorom óta fáj a, derekam

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Kora gyerekkorom óta (3-4 éves) fáj a, derekam. Nem tartom súlyosnak, de egyre kellemetlenebb formában, és egyre gyakrabban jön elő. Ülés esetén (1-2 óra) fáj a farkcsontom és a, derekam, ami jellemzően kisugárzik a hátamba. Megesik, hogy ilyenkor éles vonalban feszül a combom hátsó része, hol csak az egyik, hol mindkét lábamban, nem állandóan, csak erősebb, derékfájás mellett figyeltem meg. Egyhelyben állástól (1-2 óra) a, derékfájdalom nyomó, a mozgás, fordulás, járás fájdalmas és kissé nehézkes. A fájdalom már mindennapivá vált, de időnként igencsak fellángol, és olyankor a fekvés is rossz. Szétcsúsznának a csigolyáim, ami ropogással és elmozgással is jár. Gyakori ilyenkor, hogy egy roppanásnál, vagy fordulásnál egy éles, hasító fájdalom fut végig a lábamon. Ez a pillanatnyi idegi becsípődés periódusosos, hol az egyik, hol a másik lábamnál jön elő. Jellemző a tartósabb becsípődés is, minden lépésnél hasító fájdalom fut a lábamba, az egyik oldalon. Javasolták, hogy aludjak padlón, azonban ilyenkor kb. a hátam közepétől érzem szétsugározni a fájdalmat, a gerincvonalam pedig a, derekamnál érzéketlen és/vagy zsibbadt, a mozgásom pedig darabos és igencsak fájdalmas, különösen a, deréktájon. Gerincferdülésem legjobb tudomásom szerint nincs. Feltételezem, hogy az ebből kialakult egyenlőtlen terhelés miatt állandósult a hátfájdalom is, egy konkrét izomgörccsel a jobb lapockám mellett-alatt. Bizonyos mozgásoknál ez az izom annyira befeszül, hogy levegőt is alig kapok. Időnként fellángol, de sosem szűnik meg teljesen. Már hasonló fájdalmakat érezek a bal lapockámnál is. Olyan érzésem van ettől a fajta fájdalomtól, mintha orrba vágtak volna, épp csak nem vérzik. 2012 január óta szinte folyamatosan fáj a fejem, de a konkrét oka nem koponyaűri. (koponya MR) A kérdéseim azok lennének, hogy ez mitől lehet, valamint ortopédust vagy reumatológust keressek fel vizsgálat miatt? Gyermekvállalásnál adódhat-e belőle gondom? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Dr. Puskás Réka válasza Derékfájás témában

Kedves Kérdező! Panaszai alapján a legvalószínűbb, hogy egész testében a szalagok kicsit gyengék és hajlamosak a túlnyúlásra (általános hypermobilitás) . Ez szokott ilyen fiatal korban hasonló panaszokat okozni. Ha így van, akkor gyermekvállalásnál is lehet bizony gondja belőle. Viszont ez az állapot jól kezelhető. Részletes mozgásszervi vizsgálatra van szüksége. Reumatológushoz forduljon inkább, ők foglalkozik az ilyen panaszokkal. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 17.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Derékfájdalom, csigolya hasadék
Tisztelt Dr. Puskás Réka! Folyamatosan jelenlévő, mindig ülő vagy hajoló, emelésnél intenzívebb, végtagokban nem kisugárzó, derékfájdalmaim vannak, egy...
Kiszakadt sérv és gyermekvállalás
Tisztelt Doktor Nő! 2 éve kiszakadt sérvem van, amit gyógytornával szinten tartok. (műtét nem volt) Időnként előfordul, derékfájdalom, hosszabb ülés után....
Fél éve tartó, derékfájás/MR lelet...
Tisztelt Doktornő! A panaszaim fél éve kezdődtek a, deréktájon, akkor még enyhe tünetekkel. Mindig is sportoltam, 6 éve járok heti 4 alkalommal edzőterembe...
Derékfájdalom
Tisztelt Doktornő! Reggel, amikor lehajoltam felvenni a cipőm többszörös ropogást hallottam és hirtelen fájdalmat éreztem a, derekamnál. Azóta fájdalom állandó...
Örökre így maradok?
Tisztelt Doktornő! Immár azt hiszem vagy 6 éve küzdök azzal, hogy, amint jön a tél, megfájdul a, derakam, ferde a csípőm, és 2 szer előfordult már, hogy...
Milyen mozgásokat végezhetek?
Kedves Doktornő! Idén március 16-án kezdődött, először azt gondoltam, hogy lumbágó, mivel annyira éles fájdalom sugárzott le a jobb farba, majd később a...