Lábrándulás/húzódás
Tisztelt DoktorÚr/Nő, Húzódásos lábsérülés illetve annak elhúzódó panaszaival kapcsolatosan tenném fel kérdésemet, kérnék tanácsot. 1, 5 évvel ezelőtt rúgás következtében húzódás jobb lábamon. Belilult, felduzzadt akkor. A panaszaim és fájdalmaim úgy tűnt olyan 1-2 hónap alatt nyomtalanul eltűnnek. Mégsem, ugyanis ez valamikor márciusban lehetett, és már az év telére kiújult a fájdalom. Orthopédiára nincs módom most és az elkövetkezendő fél évben eljutni, ám úgy veszem észre hidegre és túlzott terhelésre görcsöléssel és kissé szúró, erősen feszítő fájdalommal reagál a ((z) anno) sérült terület. Kérdésem/kérésem az lenne várható e rosszabbodás/elváltozás amiatt, hogy úgy néz ki idén csak év vége felé lesz módom szakemberrel való megnézetésre? Röntgen Ön szerint szükséges lesz? Mivel tudnám addig borogatni vagy enyhíteni a jelentkező éles fájdalmat? (amikor alkalmam van rá munka után egyből leveszek minden szorító "tényezőt" és varrás nélküli meleg zoknit húzok fel, az szokott segíteni). Várom válaszát, Tisztelettel, Szilvia
Dr. Bogdán Aurél válasza alsóvégtag fájdalom témában
Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján elképzelhető, hogy nem megfelelően kipihent zúzódás visszatérő fájdalmairól van szó, de lehet, hogy volt egy részleges izomszakadás, vagy izombevérzés, ami nem gyógyult rendesen és ez a megerőltetésekkor panaszt okoz. Röntgenre nem hiszem, hogy szükség lenne, de egy ultrahang vizsgálat adhat támpontot a diagnózis felállításához. Addig is valamilyen nem szteroid gyulladáscsökkentő kenőcsöt kellene használni a panaszok meglétekor, majd ha lehetősége engedi keressen fel egy ortopédiai, vagy baleseti szakrendelést.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.