Nyaki gerinc MRI kiértékelése

Tisztelt Doktornő! Édesanyám túlhordott, és újszülöttként tornáztatni kellett a nyakamat. Pontosabbat nem tudok, de egy ideje foglalkoztat a dolog, és tudom, hogy nem úgy állnak a csigolyák, ahogy kellene, valamint a felső háti szakaszon rendszeresen tapasztalok diszkomfortérzetet, ráadásul kétszer, mintha egy ideg is becsípődött volna, ezért csináltattam egy MRI-t. Az eredmény kiértékelését szeretném kérni, illetve a véleményét arról, hogy a helyzet javítható-e gyógytornával, esetleg manuális terápiával. Köszönettel: Tóth Norbert

Dr. Puskás Réka válasza Nyaki MR témában

Kedves Kérdező! Az MR leleten a bal oldali C4 nevű ideggyököt nyomó porckorong kiboltosulás és a jobb C6 ideggyök nyomását okozó porckorong kiboltosulás látszik. Ez a két dolog okozhat mind a két végtagba sugárzó nyaki fájdalmakat és a porckorong betegség az ideggyöki nyomástól függetlenül is okozhat a felső hátban is fájdalmakat, amik inkább a lapockák között szoktak szúró vagy éles jelleggel jelentkezni. A problémával mindenképpen érdemes foglalkoznia, mert rosszabbodni fog. Igen, a gyógytornára felvételen szüksége van, a panaszok kezelésében a manuálterápia is segíthet. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. szeptember 15.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Nyaki MR
Tisztelt Doktor Úr! Legyen szíves a leletemet elmagyarázni! Köszönettel, Erika Nyaki gerinc MR vizsgálata 42 éves nő vagyok, nagyon fáj a nyakam el van...
MR-VIZSGÁLAT NYAKI ÉS GERINC
Tisztelt Doktornő! Már Január óta fáj az egész gerincem és a bal lábam comb részig be van dagadva. Nyaki és gerinc MR vizsgálaton voltam. És szeretném...
MR vizsgálati lelet
Tisztelt Doktornő! Az mr vizsgálati leletemet ma kaptam kézhez, erről szeretném a véleményét kikérni, hogy Ön szerint milyen további intézkedés javasolt....
MRI vizsgálati lelet értelmezés lúdtalp...
Kedves Doktornő! 7 éve rendszeresen futok, hetente átlagban 50-60 km távot. Novemberben MRI vizsgálaton voltam, ahol az alábbi leletet kaptam: A bal lábfej...
Teniszkönyök
Tisztelt Doktor Nő! 2024. augusztus 02-án állapította meg a háziorvos, hogy teniszkönyök gyulladásom van. Azt mondta az orvos, hogy egy fél év a gyógyulás....
Megszorítások csípőprotézissel a...
Tisztelt Doktornő! 2019-ben kaptam Metrimed típusú cementes csípőprotézist. Akkor elvégeztem az ajánlott gyógytornát, rehabilitációt, ellenőrzéseket. Sajnos...