Jobb láb fájdalma

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Lenne egy probléma, amivel nem tudom hova forduljak. 28 éves nő vagyok, átlagos-inkább vékony -testalkatú, két gyermekem van. Irodai munkát végzek, de utána gyakran sétálok, mozgok, heti kétszer tornázom. Kb 5-6 hete kezdődött, hogy egyik délutánra zsibbadást éreztem a, derekamból kiindulva a jobb hátsó és belső combomban, egészen az alsó lábszárig. Először úgy gondoltam izomláz lehet, de a fájdalom az elmúlt hetekben egyre többször fordult elő, az elmúlt két hétben szinte egész nap. Egyik este a párom megmasszírozta a talpamat, és a talpam közepén-és ugyanazon a ponton csak a lábfejemen is-éreztem fájdalmat. Olyasmi az érzés, mint, amikor az ember beüti az ideget., Ami talán fontos, soha nem a mozgás hatására, hanem üléskor kezdem érezni. Külsőleg semmi nyom nincsen, nem meleg, piros vagy duzzadt a bőr, nincsenek kidudorodó erek. Elmentem a háziorvoshoz, aki pihenést javasolt-mikor egyértelműen elmondtam üléskor, mintha valami feszítené a hátsó combomat, jobb a séta. Szerinte ha érprobléma lenne, kívülről is lenne nyoma. A mozgásszervi problémákhoz "fiatal vagyok".Én nem szeretném annyiban hagyni, így szeretném ha segítene nekem, hogy merre induljak el? Nagyon köszönöm előre is.

WEBBeteg szakértő válasza végtagfájdalom témában

Tisztelt Kérdező! Elsőként gerincsérv jutott eszembe, mely ehhez hasonló panaszt okoz., De bármilyen egyéb, ún kompressziós alagut szindróma is előfordulhat, melynek lényege, hogy valahol az ideg nyomás alá kerül. Elsőként reumatológián, vagy ideggyógyászaton kellene a kivizsgálást elkezdeni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
Megválaszolva: 2010. február 18.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Milyen betegségre utalhat a tünetek?
Jó napot kívánok! Panaszaim fél éve kezdődtek, különböző furcsa tünetek valtakoztatjak egymást minden nap. Eleinte szedultem, koordinációs gondjaim voltak....
Lábfájás
Tisztelt címzett! 24 éves nő vagyok. A munkarenden 24/72 órás., Amikor dolgozom (24 órát) mindig nagyon fáj és be dagad a lábam. Legtöbb esetben 3 ponton:...
Hetek óta tartó lábfájdalom
Hozzávetőleg fél évvel ezelőtt kezdődött, amikor éjszakánként, és reggel is arra ébredtem, hogy elzsibbadt a térdem. Később a járás is nehéz lett, sűrűn...
Végtagfajdalom
T. Dr. Úr Nő Két évvel ezelőtt nyáron elkezdődött nálam egy bizonyos szintű fáradság érzés és végtag illetve izületi fájdalom. Ez egyre erősödött. Leginkább...
Térd-combfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Kérdezni szeretnék Öntől! Kb. egy hete a térdemben szúró fájdalmat érzek. A térdem hátsó felén, azaz a hajlatban. A hajlat bal ill. belső...
Évek óta tartó végtagfájdalmak?
Tisztelt Doktornő! 21 éves nő vagyok, 4-5 éve visszatérő kar-lábfájdalmakkal. Eleinte a lábszáramban kezdődött, majd a combjaimban, később a karjaimban is...