Lehet, hogy sosem tudok járni?

A történetem több, mint 10 éve kezdődött. Szinte egyik napról a másikra elkezdett a jobb lábam nem akarni járni. A térdem teljesen merev volt, ha be akartam hajlítani fájt. A lécsőn felfele is fájt, de lefelé különösen. Sok huzavona, mindenféle kezelgetés, műtettel való ijeszgetés után végre eljutotam egy ortopéd orvoshoz, aki végre megmutatta az ujjával azt a pontot, ahol ha megnyomta a  nyillalóan fájt a térdem. Hozzá egy kolléganőm által jutottam, a Mexikói úton dolgozott egy kórházban. Szteroid injekciókkal kb. 3 hónap alatt rendbe jött a térdem.

Azóta eltelt 10 év, szinte fájdalom nélkül. Persze, fiatalkori terhelhetőségem sosem tért vissza, viszont tudtam rendesen járni, lejtőn fel-le, lépcsőn szintén. Futni, sietni már nehezen. Két éve vettem először észre, hogy nehezebb csomag cipelése után és hosszabb járkálás után rendesen megfájduk a jobb lábam, térdben-csípőben, Szedtem vény nélül kapható csodakenőcsöket és porcpótlókat csillagászati áron. Fokozatosan rosszabba lett a jobb lábam, ésjobboldalon az ágyékom is szúrni kezdett, így hát elmentem a háziorvosomhoz, aki felírt aflamint és izomlazítót, valamint beutalót az ortopédiára, december 18-án időpontot január 18-ra kaptam. Szedtem a gyógyszereket és próbáltam türelmesen várni, ami a fájdalmaim ellenére egyre nehezebb volt., Amikor valami csodára várva bejutottam az orvoshoz két perc után, minden vizsgálat és rámnézés nélkül röntgenre küldött., Amikor meg volt az eredmény, vissza kellett mennem hozzá. Szintén semmi vizsgálat, még szemmel sem, felírta a CONDROSULF nevű porcképző szert és fájdalomcsillapítót, melyről tájékoztatott, hogy ha elfogy a családorvosom is felírhatja. Első utam (persze járni egyedül már rég nem tudtam) a patikába vitt, ahol tízezer forintot kellett fizetnem a fenti gyógyszerekért. A fájdalomcsilapító, 20 szem, már rég elfogyott, a porcképzőt szedem, ha már ilyen drága volt, viszont a jobb lábam, deréktől lefelé továbbra is fáj. Fizikai munkát nem tudok végezni, járni kb. 5 métert, azt is furcsán döcöge-bicegve. Dolgozni úgy tudok menni, hogy egy kedves munkatársnőm elvisz és egy másik hazahoz, egyébként ülőmunkát végzek. Egyedül élek, autóm nincs. Családom - két felnőtt lányom - van, ők anyagbeszereznek, többet nem kérhetek tőlük, családosak sok gyerekkel, távol élnek tőlem. Folyton, mindenkitől csak segítséget, szívességet kell kérnem, az agyamban meg csak az jár, hogy mi lesz velem? Elnézést, hogy ilyen hosszúra nyúlt a mondanivalóm, de végre kiadhattam. Kérem, hogy valaki segítsen, most 60 éves vagyok, nő, özvegy és kétségbeesett. Lehetséges-e még javítani a betegségemen?

Köszönettel: Kassai Györgyné

 

 

Dr. Plósz János válasza térdfájás témában

Vizsgálat nélkül nehéz pontos választ adni, de az elmondásai alapján Önnek kopásos panaszai vannak a csípőben és a térdben is. A porcerősítő és a fájdalomcsillapító nem volt rossz választás, de csak ideig óráig tud a panaszokon javítani. Valószinüleg a végleges megoldást a protézis beültetés jelenthet majd. Azt tanácsolom keressen fel egy másik ortopédiai szakrendelést, lehetőleg nagy kórházat vagy klinikát, ahol a megfelelő szakemberekkel találkozhat akik ténylegesen megvizsgálják és ha szükséges a műtétet is el tudják végezni!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. március 01.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

A térdfájdalom okai
Kedves Doktornő! 2019.12.03-án kaptam a térdembe porcjavító injekciót (Sing Joint). A térdem akkori állapotában a lépcsőn felfelé menetkor éreztem fájdalmat,...
Hideg fájós láb
Tisztelt Dr. Nő, Úr! Hetek óta éreztem időnként szúró fájdalmat a bal térdhajlatomban hátul. Kellemetlen volt, de nem vészes, jött és ment. Aztán egy hete...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni az alábbi problémával kapcsolatban: Bal térdem fáj 3 hete, hátul az inas rész, de az egész ropog. Reggelre...
Térdfájdalom
A mai röntgenfelvételem mellé ezt a magyarázatot kaptam: "A rés medialisan több, mint a felére beszűkült. A peremeken felrakódások vannak. Az eminentiák...
Térd fájdalom
Tisztelt Doktor úr! KB 4 hete napi rendszerességgel fáj a bal térdem! Nem nagy fájdalom, inkább csak kicsi zavaró jellegű! Voltam vele ultrahangon, melyet...
Szaggató térdfájdalom
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Én egy 41 éves, nem dohányzó, ülő munkát végző nő vagyok. A segítségét szeretném kérni egy ideje fennálló problémában. Lassan már 1...