Mi lehet a megoldás?

Tisztelt Doktor Úr!

25 éves anyuka vagyok és már több, mint 10 éve szenvedek térdfájdalmakkal. Több helyen is megfordultam már és két műtéten is átestem. Mindkét térdemben porckopást állapítottak meg illetve a bal térdemben athroscopia után találtak egy jóindulatú csontdaganatot is amellyel eddig nincs teendő. Tavaly júniusban a jobb térdemmel átestem egy műtéten amelynek zárójelentéséből idéznék: "előkészítés után ASC-t végeztünk, amelynél a talált patella hyperpressio miatt lateralis retinaculum bemetszést végeztünk és LTP-n mély II.fokú chondromalatiát találtunk." A műtét előtt egyébként, Denks műtétről is szó volt, de az orvosom végül a bemetszés mellett döntött. Elmondta, hogy a másik térdkalácsom sincs jó helyen és ez is okozhat fájdalmat valamint azt is mondta, hogy ha előbb mentem volna akkor többet tudott volna segíteni. A műtét után a lábam kb fél évig jónak tűnt mostanában azonban ismét egyre rosszabb. Nem tudom terhelni, amiket eddig csináltam (taposógép, bicikli) sem mennek már, vagy csak elég nagy fájdalommal. Seaton restart porcerősítőt szedek mégis egyre rosszabb a lábam. Van térdrögzítőm és szinte minden nap használnom kell, hogy a 2 éves kisfiamat el tudjam látni. Szeretném kérni a tanácsát mert nagyon el vagyok keseredve már attól, hogy felváltva vagy épp egyszerre fájnak így a lábaim 25 évesen és már 10 éve. Guggolni kb 15 éves korom óta nem tudok. Megjegyzem voltam olyan orvosnál aki azt mondta tanuljak meg élni a fájdalommal aztán ha már nem megy akkor úgyis protézist fogok kapni. De remélem azért nem neki lesz igaza, hisz még olyan fiatal vagyok. Sérülés nem ért és nem tudják mitől kopik így a porcom. De a bemetszéses műtétemtől sokkal nagyobb javulást vártam én is és az orvos is.

Előre is nagyon köszönöm szíves válaszát és nagyon megköszönöm ha valami jó tanáccsal tud ellátni!

 

Dr. Kovács István válasza térdfájás témában

Vizsgálat és a röntgenfelvételek ismerete nélkül nehéz pontos választ adni. A leírása alapján Én nem gondolnám, hogy csak a protézis az egyetlen megoldás. Úgy gondolom, hogy az egész baj forrása a térdeinek anatómiai eltérése lehet. Leginkább a térdkalács rossz helyzetéből gondolom ezt, mert ha egy eltérés van, akkor általában szokott lenni több is. Úgy tünik az arthroscopia eredményéből, hogy nem egyenletes a terhelés a térdben, ezért is kopik a külső oldal jobban, mint a belső. ha korábban szó volt, Denk műtétről, akkor valószinüleg még mindig indokolt lenne elvégezni, vagy egyéb műtét is szóba jöhet, és itt nem a protézisbeültetésre gondolok. A térd korrekciós műtéteket nálunk 40 éves korig el szoktuk végezni, hogy a protézis beültetés minél később legyen esedékes, hisz annak élettartama véges. Azt tanácsolnám, hogy keressen fel egy nagy ortopédiai centrumot (ha nem lakik túl messze, Debrecentől Én is szivesen megnézem, ha gondolja) ahol más szemlélettel is megvizsgálva lehet, hogy találnak megoldást a problémájára., Amikor a gyermeke önállóbb lesz, vagy van segítség otthon, hogy egy 6 hétre ki lehessen venni Önt a teljes értékű anya szerepéből, akkor érdemes lenne a műtétet megpróbálni. Addig is viselje a térdrögzítőt, próbáljon ki más porcerősítőket is (Dona, Condrosulf), a taposógépet felejtse el, csak úszás és kerékpásozás amit tanácsolok.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Kovács István
Dr. Kovács István
Megválaszolva: 2010. április 09.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

A térdfájdalom okai
Kedves Doktornő! 2019.12.03-án kaptam a térdembe porcjavító injekciót (Sing Joint). A térdem akkori állapotában a lépcsőn felfelé menetkor éreztem fájdalmat,...
Hideg fájós láb
Tisztelt Dr. Nő, Úr! Hetek óta éreztem időnként szúró fájdalmat a bal térdhajlatomban hátul. Kellemetlen volt, de nem vészes, jött és ment. Aztán egy hete...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni az alábbi problémával kapcsolatban: Bal térdem fáj 3 hete, hátul az inas rész, de az egész ropog. Reggelre...
Térdfájdalom
A mai röntgenfelvételem mellé ezt a magyarázatot kaptam: "A rés medialisan több, mint a felére beszűkült. A peremeken felrakódások vannak. Az eminentiák...
Térd fájdalom
Tisztelt Doktor úr! KB 4 hete napi rendszerességgel fáj a bal térdem! Nem nagy fájdalom, inkább csak kicsi zavaró jellegű! Voltam vele ultrahangon, melyet...
Szaggató térdfájdalom
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Én egy 41 éves, nem dohányzó, ülő munkát végző nő vagyok. A segítségét szeretném kérni egy ideje fennálló problémában. Lassan már 1...