Csípőfájdalom nyugalmi helyzetben is, porckopás

Kedves Doktor Úr! 55 éves nő vagyok. Jobb oldali csípőficammal születtem. Elindulásom után - hála szüleimnek – 21 hónapra gipszbe tették a csípőm, ezért életem nagy részét csípőfájdalom nélkül éltem le, sőt még szertornáztam is. A fájdalom néhány éve kezdődött, főleg a jobb csípőmben, nyugalmi helyzetben is. Járáskor már a bal csípőm is fáj. Volt egy erős vírusos-bakteriális felső léguti fertőzésem. Ahogy abból meggyógyultam, kezdett fájni a két csípőm. Van valmai összefüggés a kettő között, azon kívül, hgy tudom, hogy „beteg” a jobb csípőm. Még néhány hétig nem tudok eljutni szakorvoshoz, ezért kérem, legyen szíves véleményezni és értelmezni az alábbi leletet, valamint szívesen fogadom Doktor Úr tanácsát is. Jobb oldalon combfej necrosis (?) A jobb acetabulum területén csontvelő oedema. Coxitis? Jobb oldali iliopsoas bursa. Bal oldalon kevés synovalis folyadékgyülem. Köszönettel:

Dr. Szamosi Szilvia válasza csípőfájdalom témában

Tisztelt KÉrdező! A 2 dolog valószínűleg sajnos különálló dolog, amit különböző módon kell kezelni is. A combfej necrosis a combfej elpusztulását jelenti, mely kifejezett fájdalmat okozhat, és műtéti indikációt képez. A másik valószínűleg egy átmeneti gyuladás lehet, melyre próbáljon meg nem szteroid gyulladáscsökkentőt szedni, pl. Cataflamot. Mindenképpen keressen fel egy ortopédiai rendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. november 23.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Forgocomcsont fájdalom
Az utóbbi 3 hétben, az éjszaka folyamán a bal oldali combforgó ráfekvéskor fájdalmas.Ez a fájdalom kisugárzó jellegű és a teljes combra kihat, így éjszaka el...
Miért fájhat mindkét csípőm?
Kedves doktor úr. Közel 1 éve vannak fájdalmaim a csípőmben, ha folyamatosan megyek 25-30 méter megtétele után folyamatosan erősödő fájdalman van, ami már...
Csípőfájdalom
Tisztelt Doktornő! Több, mint egy féléve nagyon fáj a csípőm, néha úgy érzem, mintha kiugrana, máskor teljesen tünetmentes. Túlsúlyom nincs 176cm/61kg....
Csipőizületi porckopásom tünetei,...
Tisztelt Doktor Úr! 2013-ban medence felvétel alapján diagnosztizált: "Bal acetabulum felső pereme kihegyezett, minimális degereativ elváltozás. A csípő...
Coxarthrosis I. u. Spondylosis...
Kedves Doktornő! Régóta vannak gerinc és csípőfájdalmaim, ami kb. 1 hónappal ezelőtt már heves fájdalommal járt. Terhelésre, éjszaka fokozódik, oldalra...
Csípőizületi és medenceöv fájdalmak
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 16 éves, rendszeresen sportoló diák vagyok. Aktívan 3 éve sportolok. Semmilyen komolyabb sérült nem szenvedtem még el, értve ezalatt a...