Fájó sarok és térd

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Az lenne a problémám, hogy pár hete elkezdett fájni sok sétálás után a térdem, majd észrevettem, hogy a sarkamon van egy púp, valahol ott, ahol az achilles-ín csatlakozik a sarokcsonthoz. Ha bizonyos ponton megnyomják, akkor fáj, illetve sok séta után nem csak a bokám/sarkam szokott fájni, hanem, mint az elején írtam, a térdem is. Maga a púp elég kemény, olyan, mintha csont lenne, és piros szokott lenni, de terhelés után már lilás is volt. Egyelőre nem lesz időm ortopédushoz menni vele, majd csak két-három hét múlva. Arról szeretnék érdeklődni, hogy mi lehet a probléma, illetve mivel tudnám kímélni a lábamat? Az még lehet, hogy lényeges lehet, hogy lúdtalpas vagyok. Várom válaszát, előre is köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza sarokfájdalom témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján Önnek statikai lábelváltozása van. A lúdtalp is erre ad következtetést. Ehhez a kórképhez gyakran társulnak más elváltozások is, ilyen például a sarokcsont eltérései is., De az Achilles ín rendszeres megerőltetése is eredményezheti a dolgot. Addig amíg eljut az ortopédiára kímélje a lábát, kerülje az erőteljes aktivitást, és használjon valamilyen gyulladáscsökkentő kenőcsöt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 13.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Sarokfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Bal lábam sarokcsontján a bokaizület alatt egy kb 10 Ft -osnyi terület égetően fáj. Járás közben, de főleg lépcsőn lefelé menni fájdalmas....
Fáj a sarkam, annak ellenére, hogy a...
6 hete eltört a sípcsontom, elmozdulásos, tehát műtötték. Már rá szabad álljak, de pokolian fáj a sarkam mikor megteszem, mintha kést szúrnának belé. Tehát...
Sarok fájás
Tisztelt Webbeteg! Sarok fájásom közel 10 éve kezdődött. Eleinte még csak a reggeli órákban volt. Most már ha csak egy kicsit is megpihen akkor már fájdalmas a...
Mit tegyek
november ota fáj a sarkam mai rtg asarokcsont talpi felszinén kis tövis alaku exostosis a dorsalis felszinén az achilles in tapadásának helyén nagyobb meszes...
Sarok fájdalom
Tisztelt szerk Kérdésem a következő. 3-4 hete beütöttem a sarkamat, akkor azt hittem majd magátol elmúlik, de nem múlt el. Ha nem terhelem akkor nem fáj...
Talpfájás
Tisztelt Dr. Úr vagy Dr. Nő Az elmúlt hetekben minden ok nélkül a jobb talpam a sarok talp része (kb talp középen) elkezdett fáj Főleg akkor érzem ha...