Lábfájdalom szülés előtt és után

Tisztelt Dr. A panaszom a következő: 33éves 2gyermekes anyuka vagyok. 2hónapja szültem meg a kisfiamat. A terhesség utolsó heteiben elkezdett fájni a hasam baloldala lábemeléskor. A terhesség végén már annyira fájt, hogy csak a kezem segítségével tudttam emelni a lábam pl.öltözködésnél, vagy az ágyra felüléskor stb. Az orvosom azt javasolta várjuk meg mi lesz a szülés után hátha csak a nagy súly miatt nyomódik valamelyik izom, vagy ideg. Aztán megszültem, a fájdalom jelentősen csökkent, de nem szünt meg. Már emelem a lábam, viszont folyamatosan tompa fájdalmat érzek ott a bal medence csont elött. Az utóbbi hetekben elkezdett fájni a bal csípőm és combom, főleg a belső fele a combomnak és a lágyék résznél a hajlatban.Úgytudnám érthetőbben leírni, hogy ahol a törzsem találkozik a lábammal a hajlatban. Néha mindkét oldalon vagyis a jobb lábamon is érzem. A házi orvosom szerint ez valamilyen izomhúzódás vagy sérülés a terhességtől. Már, mint a hasfájás, a lábamra nem tud mondani semmit. Azt mondta adjak időt a terhesség utáni regenerálódásra.Ön szerint ez lehetséges, hogy mind ezek a terhességtől vannak. Fiatal vagyok még és az első gyermeknél nem tapasztaltam ilyet.És soha sem volt semilyen gondom. HA mégsem a terhességtől lennének a panaszok akkor mi ez? Údvözlettel T. Ágnes

Dr. Szamosi Szilvia válasza izomfájdalom témában

Tisztelt Kérdező! Nem tartom valószínűnek, hogy maga a terhesség miatt voltak ezek a panaszok, mert akkor megszűnt volna ennyi idő alatt a szülést követően. Meg kell nézni, hogy nincsen-e csípőízületi gyulladás, mert az kialakulhatott. Én mindenképpen azt javaslom, hogy menjen el egy reumatológiai vagy ortopédiai rendelésre, ahol készítenek egy ultrahangot is, illetve röntgent a csípőről.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 27.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Lehet haematológiai betegségem van?
Üdvözlöm Dr.nő! Szeretném a segítségét, tanácsát kérni a köv.-ben: Panaszaim tavaly nyáron kezdődtek, mindkét combomba izomláz szerű fájdalom, gyengeség, bal...
Combfájdalom
Kedves Doktornő! Férjem (39 éves) hetek óta fájlalja a bal combját középtájon, az elülső és a külső részén. A fájdalom jellege elmondása szerint hasogató,...
Izomfájdalom
Üdvözlöm! Segítségét szeretném kérni abban h június óta a karjaimban izomfájdalmat érzek a térdeimben szintén fájdalmat! Es a, derekam nagyon fáj! Időnkét...
Zsibbadás
Üdvözlöm! Egy hónapja egyik napról a másikra erős izomfájdalmam lett a bal kezemen remegett a mutatóujjam! A végtagjaimban és a testemben is zsibbadást érzek...
Mi bajom lehet?
Üdvözlöm! Segíségét szeretném kérni abban, hogy májusban életmódot váltottam elkezdtem edzeni majd izomláz szerű fájdalmaim lettek végtagokban es hátamban!...
Fájdalom
Tisztelt Doktor úr/nő! 2 hónappal ezelőtt kezdődtek a panaszok. Balodalon fenekemből induló szúrófájdalom egészen a bokámig, valószínűleg a hírtelen kezdtem el...