Végtagok elnehezülése

Néhány hete nehézség érzés jelentkezett a lábaimban, a karjaim is elnehezedtek. Régebben többször tapasztaltam, hogy éjjelenként ujjaim elzsibbadnak elsősorban a kezeimen, de az utóbbi időben lábujjaimban alsó lábszáraimban, sőt a fejemben halánték tájékán is jelentkeztek nem csak éjjel, de napközben is érzem folyamatosan, enyhén. Ezenkívül a boka, térd és csípő fájdalmak, szédülés és gyengeség érzés vett erőt rajtam. Nem vagyok betegeskedő évek óta nem jártam orvosnál, de most elmentem. Laborvizsgálat és gerincrtg. készült. A labor eredményeim: alacsony vas, magas fehérvérsejt, magas vérsüllyedés, koleszterin eltérés. Kb. 3 hete szedek gyógyszereket: Miderizone, Fortedol, Huma-folacid, Sorbifer Durules ezen kívül venoruton kapszula (ez utóbbit nem orvosi javaslatra vettem, de lábaimon eléggé sok visszér van.) A gyógyszereket tehát kicsit több, mint 3 hete szedem és nem tapasztalok javulást. A gyengeség érzés nem akar szünni, legfőképp a nyakam és vállaim, valamint felsőkarjaim területén. Gerinc rtg. szerint több elváltozás van, csigolyák közötti részek beszükültek a peremek megnyúltak stb. Fizióterápiás kezeléseket írtak fel, de csak aug. 8-án kezdem a kezeléseket. Közben interneten nézegettem a lehetséges okokat és megijedtem mert találtam egy olyan guillain-barre szindromát, aminek a tünetei hasonlóak az enyémhez, ehhez meg kell jegyeznem, hogy a légzésem is nehézkes időnként. Izmaimban forróság érzések vannak időnként. Egyik nap kiráztam a szőnyeget, ami máskor nem jelentett problémát, de most leizzadtam és elfáradtam benne. A tarkómból a két karomba végig futó forróság érzés és elnehezülés fájdalommal már jó néhányszor jelentkezett, de kb. fél-1 perc alatt elmúlik. Nem akarok beképzelni dolgokat, de talán már javulnom kellett volna. Szeretném tudni, hogy mi a probléma gyökere, hogy mielőbb gyógyulhassak. Köszönettel: laboráns

Dr. Kerekes Éva válasza lábzsibbadás témában

Tisztelt Érdeklődő! Látatlanban nem lehet megállapítani, mi a próbléma. Guillain-Barre biztosan nem, egyéb más okok felmerűlhetnek, és leginkábban a változás korára gondolnék, a panaszok gyakran egy évre is megelőzik a vérzéskiesést., Depresszió is állhat a panaszai hátterében. Ha nem javul az állapota, menjen vissza kezelőorvosához, aki valószinüleg továbbgondolja a panaszait, és megfelelő szakemberhez irányítja. Jobbulást kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. augusztus 02.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Lábzsibbadás
Tisztelt Cím! Lábzsibbadás, imbolygó járás miatt készült az MRI felvétel, mely szerint a vélemény a következő: "Lordosis elsimulva, spondylophytaképződés, az...
Lábpanaszok
Tisztelt Doktornő! Pár hete vettem észre, hogy a bal lábfejemben a bokámhoz közel egy bizsergő érzés jelent meg. Olyan, mintha a szomszédom fúrná a falat és...
Zsibbad mindkét lábam, mi lehet az...
Tisztelt Doktorúr / Doktornő, az elmúlt fél-1 évben jelentősen legyengültem, demens apukámat ápoltam otthon. Alig tudtam enni, jóformán állandó...
Láb zsibbadás
zsibbad a bal lábam lábfej része az első két ujjig és a talp közepéig ettől volt már rosszabb és voltam gyógytornán és masszírozáson és fizikoterápián és...
Nem tudom mi lehet
Tisztelt Doktor A minap történt velem, hogy játszottam a kisfiammal labdáztunk, és egyszer csak a semmiből lezsibbadt a lábam., De oly annyira, hogy azt...
Lábujj zsibadás
Kedves doktornő! A lábujjam már 2 éve zsibbad mind a két lábamon és egyformán! Ön szerint mitől lehet!