Sclerózis multiplex?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 12 napja szültem természetesen úton. 37 hetesen volt egy másfél órás rosszullétem, nem előzte meg semmi, csak feküdtem az ágyban. Egyszer csak foltokban nem láttam főként bal szemre, majd villodzó látást tapasztaltam mindkét szemre, erős fejfájás követte, majd beszédzavar, tompaság, mozgáskoordinációs zavarok. Mire az ügyeletre beértünk elmúlt, megvizsgáltak, és mindent rendben találtak. EEG-én kizárták az epilepsziát, egyszerű reflex és koordinációs vizsgálatot végzett a neurológus, ez is rendben volt. További rosszullét esetén mr vizsgálatot javasoltak. 39. héten több napon keresztül visszajött a látásprobléma, foltokba láttam, villodzva láttam és homályosan is, valamint meg is fájdult a fejem, fényre érzékeny volt a szemem és tompa volt az agyam. Reménykedtünk, hogy a szüléssel majd elmúlik. Jött a szülés, majd rá 2 napra újra foltokba láttam, de lefeküdtem aludni. Reggel pedig csak homályosan láttam már és tompa. Szülés követően 6 napra, újra foltokban nem láttam és azóta tart egy elég sok tényezős probléma. Homályosan látok, zsibbad a bal sarkam, gyengék a karjaim, néha zsibbad is, tompa vagyok, rövidtávú memóriám elég rossz, szétszórt vagyok, közben magas vérnyomást mértünk és nagyon hamar elfáradok. Nagyon megijedtünk a tünetek alapján és a sclerozis multiplexre gyanakodtunk. Családban semmilyen örökletes betegség nincs. Voltam szemészeti vizsgálaton, vizsgáltak látóteret, szemfenéket, kettős látás stb. szinte mindent és szubjektív látászavart állapítottak meg. Tehát elméletileg a szememmel nincs gond, agyi probléma okozhatja. Voltam neurológusnál, aki szintén megvizsgálta a reflexeket, koordinációt és semmit nem talált. Tegnap voltunk koponya mr-en, ahol semmit nem találtak. Az lenne a kérdésem, hogy most teljesen kizárható a sclerozis multplex? Lelkileg nehéz időszakon vagyok túl, a család idegi kimerültségre gyanakszik. Korábban soha semmilyen betegségem nem volt, idegileg rendben voltam, pszichésen stabil voltam. Köszönöm válaszá

Dr. Kerekes Éva válasza látászavar témában

Tisztelt Érdeklődő! A szklerózis multiplex teljesen kizárható, sőt, bennem fel sem merült volna, a panaszai, betegség lezajlása nem tipikusak erre a betegségre. Azért kértek MR-t, mert a CT terhesség alatt nem végezhető. Szerintem Önnél terhességi pre-eklampszia zajlott, ami gyakori terhességi szövődmény, ilyen tünetekkel jár. Ez beindított egy pánikreakciót, félelmet, ezek jó táptalajra találtak a kimerültségében. a szubjektiv azt jelenti, hogy vsak maga éli meg látászavarként, amit lát, valóban látása ilyenkor is megfelelő. ez egy szorongásos tünet, nem szervi eredetű. Ez az időszak minden nőnek nagyon nehéz, de idővel könnyebb lesz, és minden rendeződik. Idővel majd egyre több örömet és kevesebb szenvedést okoz a kicsi, és minden rendeződik., de ha nagyon szenved, szedjen MagneB6-ot és kérjen segítséget pszichiátertől. gyógyulást kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 14.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Látászavar
Tisztelt Doktorúr! Több, mint 10 éve vagyok rövidlátó, asztigmiával. Szörnyű látászavarom van, már több, mint fél éve. Az egyébként tiszta kép felett...
Látás változás
Tisztelt Doktor Úr! Két napja vettem észre, hogy ha pl a nAp által erősen megvilágított fehér ajtót nézem a lakásban, akkor, mintha csillogna a felület....
Fejfájás, homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! Ma délután pihenés közben, mikor feküdtem, homályos foltot kezdtem el látni főleg a bal szememmel, kicsit a jobbal is. Ha becsuktam a...
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az is, hogy nehogy...
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az üvegtestben lehetnek,...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen kívüli latoterben...