Zsibbadás

Három hete a torkomra kaptam egy gyógyszert (lentebb gyógyszereknél), amit el is kezdtem szedni. Rá körülbelül egy hétre elkezdett zsibbadni a bőröm a bal mellem alatti résztől a hátam közepéig egy 5-10 centiméteres csíkban. A háziorvos azt mondta övsömör lehet, de a gyógyszer miatt nem jöttek ki a kiütések, szedjem tovább a gyógyszert. Végigszedtem az egész dobozt, de két héttel később még mindig ugyanúgy, ugyanabban a szakaszban és ugyanolyan mértékben zsibbad a bőröm. Nem fáj, egyébként nem érzek semmit, csak ha azon a részen a bőrömhöz érek, illetve néha viszket. Nem piros, nem kiütéses. Visszamentem az orvoshoz, azt mondta szedjem a Milgamma N gyógyszert, és ha még mindig nem múlik el (hetek múlva), akkor elküld ideggyógyászhoz. Viszont így, hogy a korábbi gyógyszer elfogyott, a karomon és a lábamon is zsibbad a bőröm, ott viszont nem csak akkor, ha hozzáérek, hanem bizsereg is (szintén a bal oldalon). A kérdésem az lenne, hogy nem lehet, hogy valami más okozza a problémám? Nem kéne kivizsgálásra mennem?

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! Az én véleményem szerint az Isoprinozin nevű gyógyszer a herpes vírus okozta Övsömör tüneteinek "gyengítésére" nem alkalmas. Az övsömör, vagyis latinul herpes zooster nevű betegség a jellegzetes fájdalmas, hólyagos kiütésekről ismerhető fel. A zsibbadásos tüneteket inkább gyógyszer mellékhatásnak tartom. Egyelőre nyugodjon meg, és vitaminokon kívül más kemikáliát ne szedjen. (Nem tartózkodott sokat klimatizált helységben? A kánikulai torokbajok egy részét biztosan a helytelenül használt, nem tisztított klímaberendezés okozza. Bár a jeges italok sem használnak.) Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. augusztus 23.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...