Arc érzéketlensége

Tisztelt Doktor Úr! 3 hónapja a bal arcfelem és a fülem hegye érzéketlen, jártam neurológusnál kivizsgáláson, aki agyi keringési zavarra gyanakodott ezért elküldött koponya MR-re és CT-re. Mindkét vizsgálat során, úgy értékelték - leszámítva a jobboldalon lévő nyálkahártya gyulladást –, hogy, minden rendben van. A gyulladás miatt jártam fül-orr gégészeten, ahonnan tovább küldtek arc koponya CT-re, de annak még nincs eredménye. Szedek millgammát és masszírozom az arcom, de nem igazán érzem, hogy változna valami, egyszerűen nem értem, hogy mi lehet a baj, hogy miért nem akar az érzéketlenség elmúlni. Persze, mint mindenkinek nekem is voltak és vannak stresszesebb időszakaim és pánik beteg is voltam –lelki trauma (haláleset) miatt- 3 éven át folyamatosan úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, csak nyugtatóval tudtam aludni, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy nincs semmi bajom és mégis ezen tünetet produkáltam. Ebből a helyzetből egy éve, az agykontroll segítségével kerültem ki. A jelenlegi problémámat is köthetném halálesethez, mivel az egyik kollégám tragikus hirtelenséggel elhunyt, ami megérintett lelkileg. Szeretném a Doktor Úr véleményét és tanácsát kérni, hogy merre menjek tovább, nagyon szeretném ha végre megoldódna a problémám vagy legalább tudnám, hogy mi okozza.

Dr. Fehér Gergely válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! A zsibbadás önmagában az esetek túlnyomó többségében súlyos betegséget nem takar. Az mindenképpen megnyugtató, hogy a koponya MR vizsgálat érdemi eltérés nélküli. Lehet stressz is az oka, de látatlanban nehéz többet mondani. Részletes előzményfelvétel, vizsgálat, laboreredmények tükrében (pajzsmirigy illetve cukoreltérésekre mindig gondolni kell ilyenkor) talán még nyaki gerinc MR jöhet szóba a panaszok eredetének megnyugtató tisztázása céljából. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. szeptember 20.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...