Korábbi agyi aneurysma

Tisztelt Doktor nő/úr! 2016 februárjában agyi aneurysmaval műtöttek. 2 értágulatom volt az adott érszakaszon, ami elég rossz állapotban volt, ezt az érszakaszt le is zárták, tehát ott keringés nincs.A műtét sikeres volt, viszont műtét közben egy vérrög alakult ki, amitől lebénult a bal oldalam. 1 hónapot töltöttem kórházban/rehabilitáción Pécsen. Szerencsére gyorsan rehabilitálódtam,semmi panaszom nem maradt ebből kifolyólag vissza. 3 hónap múlva kellett vissza mennem kontroll agyér festésre, ahol mindent rendben talált a professzor úr, és azt mondta, hogy nincs szükség további kontrollra, felejtsem el, hogy valaha volt ez a betegségem. Kerdeztem tőle, hogy ezután csak császár metszéssel szülhetek e, viccesen azt felelte, hogy akár hét gyereket is szülhetek termeszetes úton. A kérdésem az lenne, hogy valóban nincs szükség kontroll vizsgálatokra? Azzal, hogy ezt az érszakaszt elzárták a keringésből és az aneurysmakat is lezárták, ez már nem jelenthet számomra veszélyt? Mert azt olvastam, hogy ilyen műtét után 3even keresztül, évi 1 kontroll erfestes szokott lenni., De nekem csak egy volt, ahol mindent rendben találtak, és elengedtek azzal, hogy tekintsem magam egészségesnek. Panaszom nincs,bal oldalam is 100%os.

Dr. Fehér Gergely válasza aneurysma témában

Kedves Kérdező! Az agyi aneurysma (értágulat) kezelése sebészeti, a döntés az ő kezükben van. Ismételt érfestéseknek nem látom értelmét (azért a katéteres érfestés rutinszerű elvégzése nem jár veszélyek nélkül), esetlegesen MR vizsgálat kontrasztanyag adásával szóba jöhet. Ön egészségesnek nyilvánítható, élje tovább az életét. Célszerű a területileg illetékes szakrendelésen jelentkeznie, ott egy témában jártas neurológus áttekintheti a kórtörténetet és megbeszélhetik a felmerülő kérdéseket, és MR szervezésére is lehetőség van. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. október 11.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Sportolás és Hasi Aorta aneurysma
Tisztelt Doktornő. Érdeklődni szeretnék, hogy a betegségemmel (CT-n 2,5 cm-es fusiformis infrarenalis aneurysma), mennyire megengedett a sportolás és a...
Aneurysma gyanú
Tisztelt Doktor Úr! MR angiográfia eredmény szerint a bal oldali cerebelli superioron 8 mm-es orsószerű kiszélesedés látható, ami aneurysma gyanúját veti fel....
Agyi aneurysma
Tistelt Doktor Úr! Koponya MR +MRA lelet alapján mire számíthatok? Jobb oldalon az ACI ventrális felszínéhez, a carotis syphon síkja fölött 8 x 4 mm-es...
Agykoponya MR leletezés
Üdvözlöm! Agykoponya MR vizsgálaton voltam, mert hirtelen fejfájásaim vannak 1-2 percig tart, de pokolian fáj.van, hogy napokig nem jön elő, de van, hogy...
Aneurysma, gyermekvállalás
Tisztelt Doktornő! Másfél éve műtöttek agyi aneurysmaval, 2db volt az adott érszakaszon elég rossz állapotban, de sikeresen elzárták, azt az érszakaszt is...
Aneurysma
Tisztelt Doktornő! Februárban volt egy agy aneurysma műtétem, két értágulatot zártak le (4*3mm), illetve az adott érszakaszt is. Akkor sajnos bal kezem...