Zsibbadás és szédülés

Kedves Doktor Úr! Olyan problémával fordulnék ön felé, hogy körülbelül egy hete, elzsibbadt a bal kisujjam, majd tovább az ujjaim, aztán a jobb kezemen is,felváltva általába. Néha szoktam érezni talán a lábujjaim hegyén is,illetve tegnap óta az arcom is el-el zsibbad, ami számomra már ijesztő nagyon. A tevékenységeimbe nem hátráltat, de nagyon rémisztő mert nem volt még ilyen. Beszéltem a házi orvosommal, kaptam beutalót Neurulógiára, de az időpontra sajnos még várni kell., Amit tudni kell rólam;, hogy, emésztési problémáim vannak, ezekkel vagyok kivizsgálásba, kizárták az IBD-t, de egy újabb doktor úgy gondolja tükrözni kell megint, mert a panaszaim alapján, illetve a régebben látott kép alapján, ez nem IBS lesz. Magnéziumot, b vitamint, és egyéb vitaminokat is szedek, és nem vagyok sovány sem. Ezen kívül, amit még szerintem érdemes említenem, hogy kb. egy éve szokott lenni hirtelen pár másodpercig tartó erős szédülésem. Nem foglalkoztam vele, mert nem mindig jön elő. Illetve, az utóbbi időbe kb. 2 hónapja észrevettem magamon, hogy felállásnál, hirtelen mozdulatkor van, hogy megszédülök erősen. Illetve, kb május óta nagyon sokat romlott a szemem, kicsit távolabbra már homályosan látok. Szemészeten még nem jártam, mert a gasztrora járkáltam sokat, és úgy gondoltam biztos csak szemüveg fog kelleni. Illetve cseng a fülem, már régebb óta. Magas a pulzusom, erre szedek gyógyszert. Pszichológiailag épp vagyok, mert oda is elmentem az emésztési problémáim miatt. Viszont most ez a zsibbadás nagyon megijesztett, lehet valami komolyabb oka, így elmondottak alapján? 21-éves nő vagyok,SM lehetséges? Kétségbe vagyok esve, és szeretnék megnyugodni. Köszönöm szépen a segítségét, további szép napot, és Boldog Új Évet kívánok!

Dr. Fehér Gergely válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! A panaszok eléggé szerteágazóak. Zsibbadásos panaszok a beteg számára általában ijesztőek, de szerencsére súlyos állapotot nem jelentenek az esetek túlnyomó többségében. A vándorló zsibbadás inkább pszichés eredetre utal. Mindazonáltal egy koponya MR megnyugtatóan tisztázni tudja a dolgot. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. december 31.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...