MR lelet értékelése egyensúlyzavar miatt

Tisztelt Doktor Úr!

Kislányom MR leletét nem magyarázta kellőképpen az orvos, elintézte azzal, hogy összességében rendben van.

A leleten a következő kifejezések szerepelnek, melyek aggasztanak:

A kamrarendszer középállású, bal oldalon az oldalkamra jelzetten tágabb. A perivascularis terek mindkét hemispheriumban tágabbak.

Az egyebekre (hallójárat, kisagy, stb.) azt írta, hogy eltérés nem található. A panasz egyébként mozgáskoordinációs és egyensúly zavar volt. Az eltérés és a tünet összefügghet?

Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg szakértő válasza koponya MR témában

Kedves Kérdező! A kezelőorvosuknak tényleg igaza volt, érdemi eltérés nincs  a leleten. A leírtak bőven beleférnek az egyéni különbségekből adódó eltérésekbe, kórosnak semmiképpen sem tekinthetők. Nincs olyan szerkezti  elváltozás az agyban az MR alapján, mely a tünetekért felelős lehetne.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
Megválaszolva: 2010. május 13.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

MR lelet ertelmezese
Udvozlom, Segitseget szeretnem kerni alabbi lelet ertelmezeseben: Elozmeny: jobb arcfel fajdalom, erzes csokkenes Tu. cerebri? Normalis...
Koponya MR eredmények értékelése...
Tisztelt Doktornő! Szeretném a szakvéleményét, esetleges további javaslatát kérni az alábbi lelettel kapcsolatban. Szakorvosi konzultációra...
Koponya MR+MRA vizsgálat eredménye
Tisztelt Doktor Úr! Évek óta remeg a kezem, ami az utóbbi időben erősödött. Elmentem egy neurológushoz, aki azt mondta essencialis tremora...
Koponya MR vizsgálat eredménye
Tisztelt Doktor Úr! Már 1 hónapja zsibbad a bal karom és bal lábam, háziorvosom és egy neurológus MR vizsgálatot kért scesozis multiplex...
A tisztelt Doktor Úr tanácsát kérem
Tisztelt Doktor Úr! Szeretném szíves tanácsát kérni. 2018-ban kezdődött az a folyamat, hogy úgy érzem, sokszor a gondolkozásom,...
Agyi és arckoponya MR vélemény
Tisztelt Címzett! A csatolt képen látható véleményt kaptam arc és agykoponya MR-re. Tavaly bal alsó bölcsességfog műtét után a seb...