Gyermek neurológia

Tisztelt Doktor Úr/ Nő! Szeretnék tanácsot kérni. Van egy három éves kisfiam akinél epilepsziát diagnosztizáltak. Első rohama áprilisban volt. Azóta volt még kétszer. Convulex szirupot írtak neki, amit szedünk is több, mint egy hónapja órára pontosan., Amit próbálnak beállítani neki. Voltunk EEG vizsgálaton ahol az eredmény ez lett: , desorganizált háttérből generalizált tüske hullám csoport. Most egy hete volt az utolsó rohama, amikor már előre láttuk a roham jeleit, de azt mondják a diazepamot ne adjuk be neki csak ha rohama van, de most is a roham után ilyesztően változott. Gondolok a beszédhangtól a mindennapi megszokásokig. Igaz ez lassan napról napra helyre állt. Neki mikor rohama van teljesen kékül a kis arca. Kaphat maradandó károsodást? Érdemes lenne CT, vagy MR vizsgálatot csináltatni? Minden orvos mást mond hova vigyem, hogy teljesen kivizsgálják? Előre is köszönöm válaszát tisztelettel egy aggódó Anyuka!

Dr. Bessenyei Mónika válasza epliepszia témában

Kedves Kérdező! Mivel a rohamot nem írta le, így az epilepszia típusát sem tudom körülírni. Az epilepszia típusától függ az, hogy szükséges e koponya MR vagy CT vizsgálat elvégzése. A rohamok általában nem tartanak hosszú ideig és ha jól értem a leírásából ritkák, ezért nem valószínű a maradandó agyi károsodás kialakulása. Mindenképpen ismételt gyermekneurológiai vizsgálat javasolt, esetleg keressenek fel egy gyermek epilepszia központot.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bessenyei Mónika
Dr. Bessenyei Mónika
Megválaszolva: 2011. június 29.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Prosztata és neuropathia gyógyszer...
Tisztelt Doktornő! Évek óta (legalább 6-8 éve, sajnos nem emlékszem pontosan) szedek GELMOR-t a prosztata megnagyobbodásra. Újabban PREGABALIN-TEVA-t is kell...
Meningeoma műtét utáni állapot
Kedves Doktornő! Páromat 2023 májusában műtötték meningeomával. 2023 márciusában volt egy rohama így vették észre a meningeomát. Műtét után 6 hónappal...
Kéréses Epilepszia
Tisztelt doktornő! Októberben volt egy provokált epilepsziás rohamom buliban, stroboszkóp miatt valószínűleg, de további kivizsgálást javasolt az orvos, úgy...
Maradványtünetek agyhártyagyulladás...
Tisztelt Doktornő! Januárban vírusos agyhártyagyulladásom volt, azóta küzdök aurás migrénnel és a test több területén...
Lumbálpunkció eredmeny
Kedves Doktorno, Tobb, mint 1 eves allando fejfajas miatt volt egy liqurnyomas meres aminek az eredmenye 25 lett. Mertekegyseg nincs irva a leleten. Kerdesem...
Gyógyult epilepsziás ihat alkoholt?
Tisztelt Dr. Vigh Éva! 2006-ban, 6 éves koromban diagnosztizáltak epilepsziával. Nagyjából 2010-óta vagyok tünetmentes, 2012-óta nem szedek gyógyszert sem....