Zsibbad a kezem és a lábam

2010.júniusában eltörtem a bokámat. Bár a fekvő gipsz feltételével egyidőben meg is kaptam a hasfalba adandó vérhigító injekciót, egy héttel később már jelentkeztek a trombózis jelei. Két hétig feküdtem kórházban a kezelésével, majd ezek után márciusig még kellett szednem a Warfarint, illetve két heti rendszereséggel protrombin vizsgálaton vettem részt. Márciusban - Uh vizsgálat után - a vérhigító szedését beszüntették, és azt a "tanácsot" kaptam, hogy elfelejthetem az egészet, mivel külső behatás (bokatörés) következtében állt be a trombózis. Azóta ha lefekszem, sokszor ébredek arra, hogy a jobb lábam (amelyik törött volt) és a jobb kezem (főleg a gyűrűs és a kisujjam) teljesen el van zsibbadva, illetve hőmérsékletük sokkal hidegebb, mint a bal oldali végtagoké. Naponta szedek 1 Ginko Prim Max kapszulát, amely állítólag a végtagok jobb vérkeringését is elősegíti. Felkeléskor kell egy 10 perc, amig a jobb lábammal "normálisan" tudok menni, elötte a bokámnál érzek fájdalmat. Voltam a háziorvosunknál, aki azt javasolta, hogy éjszaka csak nyakpárnával próbáljak meg aludni, hátha a másik párna nyom valamilyen ideget és ettől van a zsibbadás. Ha a nyakpárna alkalmazása után is fennállnak a tünetek, UH vizsgálatot javasolt. Mi a továbbiakban a teendő?

Dr. Bessenyei Mónika válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező! Thrombozis után gyakran előfordulnak zsibbadásos panaszok, főleg ha a láb megpihen, mert ilyenkor a vénás visszaáramlást nem segíti az izommunka. Javíthat a tünetein, ha gumiharisnyát hord, ha rendszeresen jó magasra felpóckolja ezt a lábát. A karzsibbadás lehet nyaki gerinc eredetű, "elfekszi a nyakát", de rá is feküdhet az idegre a könyökénél vagy az alkaron és ennek nyomódása okozza a panaszát. A lábzsibbadás és fájdalom lehet a fent leírtak miatt, de az is lehet, hogy a gipsz megnyomta az ideget a boka vagy a térd magasságában és ez felelős a panaszokért. Ha nem szűnnek, neurológiai vizsgálat javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 27.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha mászkálnának valamik...
Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Libabőr a combon
Három hete egy adott ponton elkezd libabőrözni a jobb combom külső fele, egy olyan kb. tenyérnyi területen. Nem zsibbad a combom, nem gyengül el, olyan,...