Középidős vérzés

Tisztelt Szakértő! Az én problémám a következő: eddig viszonylag rendszeres volt a menstruációm, általában a 24. és 30. nap között megjött rendesen. Legutóbb azonban 38 napra érkezett a vérzés, ami hosszabb is volt, mint az átlagos, hiszen a szokásos 4-5 nap helyett 6 napig tartott, és elég erős volt a vérzés. Azóta most a 19. napon tartok, de múlthét péntek este, azaz a 16. napon nagyon kevés barnás pecsételést tapasztaltam, ami azóta is tart, a, mennyisége egy kissé nőtt, de közel sem annyi, mint rendes menstruációkor, és a színe pedig teljesen barna, néha egy-két apró darabka található benne, amit nem tudok, hogy mi lehet. A hasam nem fáj, a melleim sem, semmi egyéb tünetem nincs, ami egyébként normál menstruációhoz társulni szokott. Nagyon aggaszt a dolog, ugyanis nőgyógyászhoz leghamarabb csak két hét múlva tudok eljutni, és nem tudom, hogy most mire gondoljak, hogy ez menstruáció lenne, vagy valami más lehet az oka? Fogamzásgátlót nem szedek, a párommal babát tervezünk, szóval ezért sem, és még annyi, ami talán fontos lehet, hogy cickafarkfű illetve palástfű teát ittam két hónapig a ciklus megfelelő szakaszában. Ön szerint mi okozhatja ezt a "vérzést"? Valami baj lehet a dolog hátterében, vagy ne aggódjam túl magam, hiszen ez lehet akár normális is? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza középidős vérzés témában

Feltehetőleg hormonális zavar okozza a rendellenes vérzést és azt, hogy nem rendszeres időben jelentkezik. A peteérés hiány lehet a dolog hátterében, így terhesség kialakulása sem valószínű. Keressen fel nőgyógyászati szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. augusztus 08.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Klimax, hormonzavar?
Tisztelt doktor úr, már a 2. hónapban jelentkezik az előzőleg normál időben jelentkező és lezajló menstruáció után a 9. napon kisebb, a köv. 1-2 napon...
Terhesség lehetősége
Tisztelt Doktor Úr! Január 16-án volt a legutóbbi menszeszem első napja és 6 napig tartott. Január 21.-én úgy voltam együtt a párommal, hogy nem védekeztünk....
HASFÁJÁS
?dvözlöm a kérdésem az lenne, hogy két menstruáció között félidöben normális e a hasi fájdalom. Olyan tünetek vannak, mint a menstruáció elött. Hasfájás...
Mitől vagy miért véreztem?
22 éves lány vagyok... 18án jött meg a mensim..normálisan (hosszabb a ciklusom, mindig késik kb egy hetet) aztán ugye juniusban sem kellene csak olyan 15.-ke...
Canesten kombi terhesség alatt
Tisztelt Doktor Úr. 18 hetes kismama vagyok. Terhesség gondozáson candidat állapotottak meg, kaptam rá canesten kombit. Nem olvastam el figyelmesen az...
Csiklófájdalom
Tisztelt Doktor úr! Három éve szűnni nem akaró csikló fájdalommal küzdök. Az első pár hónapban gyengébben fájt, de mostmár ott tartok, hogy egy...