Szülés utáni menstruáció rendellenessége

Tisztelt Szakértő! A kérdésem a következő lenne. 5 hónapja szültem császárral. A szülést követően 2 hónappal, azaz novemberben már meg is jött az első menzeszem, ami bár nem volt mondható normálisnak, de volt. Ezután rendre, decemberben is megjött, de még ez sem volt az igazi, mert jóformán csak barnás vérezgetésem volt. Ezután azonban januárban szintén a várt időre ismét megjött, ez viszont már rendes mennyiségű, és színű vérzés volt, talán csak annyi eltéréssel a régiekhez képest, hogy csak 3 napig tartott (terhesség előtt 5 naposak voltak). Most februárban azonban semmi...amikor meg kellett volna jönnie iszonyatos görcseim voltak 3 napig, szinte biztos voltam benne, hogy másnapra megjön, de azóta sincs semmi, viszont néha még görcsölgetek. Mi lehet ennek az oka, hogy most nem jött meg? Babámat még szoptatom, három és fél hónapos kora óta már csak reggel és este. Terhességi tesztem negatív. Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Pétervári László válasza menses zavar témában

A szülést követően, szoptatás alatt az ilyen vérzések gyakoriak. A tejelválasztásért felelős hormon hatása miatt gyakori a vérzés kimaradása, sokszor hónapokig is A szoptatás alatt egyéb hormonkezelés nem jön szóba, A terhesség elleni védekezés tanácsos.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. február 24.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menstruáció
Tisztelt dokotornő/úr! 43 éves vagyok 16-án jött meg a menstruációm es ma 26-án is tart! Folyamatosan ég fáj verzek hol piros hol barnás de nem mulik el! Ez...
Menstruációs probléma
Tisztelt Doktor! 9 nappal hamarabb jött meg a menzeszem, mint szokott. Fogamzásgátót szedek eddig mindíg napra pontosan jött meg.
Teherbe eshettem?
Üdv! A párommal együttlétkor a hüvelyemben történt az ejakuláció. Rá 5 percre elkezdtem vérezni, menstruációs vér lehetett, menzeszem nincs beállva rendesen....
Mi lehet a baj?
Kérdésem a következő lenne! Az utolsó menstuációm rendes idöben volt, de az erősebb és élénkebb szinű volt! Elmult, de rá 15 napra ujra megjött nagy darab...
Menstruáció után újra vérzés
Tisztelt Doktor úr! Az alábbi problémával fordulok Önhöz. A menstruációm általában 24-27 naponta jön meg és 3 napig szokott tartani. Legutóbb Január 18-21...
Menszeszel való
Jo Napot! Azér irok mert szeretnék kérdezni valamit mi lehet az oka, hogy 1-2 napos a menszeszem és van, amikor csak barnás. Már régota ilyen, de amikor...