Rendszertelen

Tisztelt Doktornő / Doktorúr! Az utolsó rendes menstruációm, december 30-án kezdődött, 5napig tartott, normálisnak tűnt, szóval, amilyen szokott lenni. Az a fura, hogy az előtt is volt pár napos vérezgetésem, december 18-a körül, 1-2 napig. Na most az a helyzet, hogy jan. 3-a óta nem jött meg, egészen múlt hét keddig (feb. 18.). A mostani kevesebb volt, alig volt valami, nem fájt annyira, mint máskor és csak 3 napig tartott. Első nap élénk piros volt, utána barnás. Kb. 1, 5- 2 éve viszonylag rendszeres volt a menzeszem, ezért most elgondolkoztam, hogy mi lehet a mostani összevisszaságnak az oka. Feltűnt, hogy elég hosszú ideje magasabb a testhőmérsékletem, mint az amúgy szokott lenni. Nálam a 35, 8 körüli a normális, most pedig minimum 36, 4, előfordul, hogy még egy pár tizeddel magasabb is. A mostani februári "menstruációm" alatt 37 is volt. Szóval előtte is magas volt, alatta is és utána is. Próbáltam rákeresni, hogy ezek mire utalhatnak, de sajnos nem igazán találtam egyértelmű választ., Decemberben esemény utáni tablettát vettem be és eszembe jutott, hogy talán, amiatt késett ennyit és volt a mostani más, de az nem magyarázza meg, hogy miért magasabb a testhőm. Vagy mégis? Sok mindenre gondoltam már, de nem akarom sorolni, felesleges és nem akarok találgatni sem. Tudom, hogy így vizsgálat nélkül nehéz mit mondani, de nyugtalanít a dolog és csak március közepére kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, így hát nagyon hálás lennék, ha tudna nekem segíteni. Előre is nagyon köszönöm:) S. (20)

Dr. Törő Bálint válasza menses zavar témában

Tisztelt Kérdező! Az esemény utáni tabletta bevétele teljességgel megmagyarázza a vérzészavart. A későbbiekben ez magától helyrejön. A testhőmérséklet mérése teljesen felesleges. A normál tartományon belül, tehát egész 37 C fokig lényegtelen, hogy, mennyit mér. Ne foglalkozzon ennyit magával és nyugodtan várja a márciusi vizsgálati időpontot! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Törő Bálint
Dr. Törő Bálint Szülész-nőgyógyász
Megválaszolva: 2014. február 27.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menstruáció
Tisztelt dokotornő/úr! 43 éves vagyok 16-án jött meg a menstruációm es ma 26-án is tart! Folyamatosan ég fáj verzek hol piros hol barnás de nem mulik el! Ez...
Menstruációs probléma
Tisztelt Doktor! 9 nappal hamarabb jött meg a menzeszem, mint szokott. Fogamzásgátót szedek eddig mindíg napra pontosan jött meg.
Teherbe eshettem?
Üdv! A párommal együttlétkor a hüvelyemben történt az ejakuláció. Rá 5 percre elkezdtem vérezni, menstruációs vér lehetett, menzeszem nincs beállva rendesen....
Mi lehet a baj?
Kérdésem a következő lenne! Az utolsó menstuációm rendes idöben volt, de az erősebb és élénkebb szinű volt! Elmult, de rá 15 napra ujra megjött nagy darab...
Menstruáció után újra vérzés
Tisztelt Doktor úr! Az alábbi problémával fordulok Önhöz. A menstruációm általában 24-27 naponta jön meg és 3 napig szokott tartani. Legutóbb Január 18-21...
Menszeszel való
Jo Napot! Azér irok mert szeretnék kérdezni valamit mi lehet az oka, hogy 1-2 napos a menszeszem és van, amikor csak barnás. Már régota ilyen, de amikor...