Hüvelygyulladás

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Állandó hüvelygyulladásom van. 30éves vagyok, még nem szültem. Az egész úgy kezdődött, hogy decemberbe antibiotikumot kellett szednem, folyás jelentkezett. Hüvelygyulladást állapitottak meg, macmirorort használtam nem javult. Majd februárba történt rákszűrés, melynek eredménye: P2 Feldolgozott, de endocervicalis transformatios zóna hiányzik Kórokózok, vegyes baktérium. Reaktív sejtelváltozásokkal járó, parakeratózis, metaplasia Ekkor kaptam fluomizint. Ekkor kicsit javult a folyás, de nem tünt el. Majd márciustol, véres folyás jelent meg időközönként, néha aktus után. Májusban visszamentem tenyésztés történt, e colit mutatott ki. A vizsgálat közben nem véreztem. Dalacin hüvelykrémet kaptam, klion tablettát szedtünk párommal együtt. Sajnos ez sem használt. Az aktus nagyon fájdalmas.Havi egyszer van, óvszerrel védekezünk. A vérzés ismét megjelent erősebben napközben többször, már tisztaságit használok. Mindent magas hőfokon mosok, vasalok, odafigyelünk a higéniára. Próbáltam többféle tejsavas kúpot is ez idő alatt: Idelyn beliema effect, Gynophilus, Gyntima, Multi-Gyn. Félek, hogy nem e méhszájseb vagy rák. A legutóbbi vizsgálatkor leletemen Kolp. V/D, ez mit jelent? Nem tudom mit tehetnék még.. Kérem írjon valamit! Köszönöm válaszát előre is!

† Dr. Szalóczy Péter válasza hüvelygyulladás témában

Kedves Kérdező! Gyógyszerekkel agyonbombázott természetes hüvelyi biológiai védekezése, melynek kulcsai a minden gyógyszertől elpusztuló milliárd tejsav baktériumok, em engedik rendeződni a helyzetet. Nem szívesen közlök konkrét gyógyszer tanácsokat, de a következő menetrendet javasolnám: Írasson fel 10 darab CNS nevű kombinált hüvelykúpot. Naponta egyet helyezzen minél magasabbra hüvelyébe. Ha elviselhető, az utolsó 1-2 kúp korszakában legalább egyszer kb két órával a felhelyezés után legyenek együtt, ez a partner legtökéletesebb bekenése ugyanazzal a gyógyanyaggal.Írasson fel 2+1 szájon át beszedendő 150 milligrammos kapszulát, ön egyet most, partnere is, de kegyed egy hét múlva még egyet vegyen be. (Mycosyst Gyno, vagy Diflucan, stb). A kúppal a teljesen kórokozó mentesített, (sajnos a tejsavbaktérium is teljesen elpusztul) hüvelybe az utolsó kúp után már másnaptól vissza kell azonnal pótolni a védtelen hüvelybe a biológiai védőflórát, azaz az élő tejsav baktériumok milliárdját táptalajostól, ezért bár melyik megkedvelt hüvelyi protexinből 4 napon át naponta egyet, majd heti kettőt hetekig helyezzen fel. Ha végre jól van, heti egyet hónapokig, amíg végre terhes nem lesz. Mert ugye lesz? A méhszájának a lelet szerint csak különböző, degeneratív, félig gyógyult hámsejt formái vanna jelen a folytronos gyuladástól. Ez nem aggályos, rendeződni fog a protexin kúrától.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2018. június 28.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Klion D 100 csere
Tisztelt Doktor úr! Heveny hüvely gyulladást diagnosztizáltak nálam a mai napon, amelyre Klion D 100 hüvelykúpot írt fel az orvos. Viszont, csütörtökön...
Húgycsőnyílás diszkomfort
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával fordulnék Önhöz: Januárban visszatérő felfázással küzdöttem, kétszer kaptam Monural port a kezelésére. A...
Gombás és bakteriális hüvely gyulladás
Jó napot kedves Doktornő! Mai nap folyamán voltam orvosnál, aki bakteriális és gombás fertőzést állapított meg, illetve azt mondta ezért be van gyulladva a...
Hüvelyi vérzés
Kedves Doktornő! Nem tudom emlékszik-e pár napja írtam kérdést, hogy candida gombát állapítottak meg nálam 3 héttel az antibiotikumos injekciós kezelés után,...
Hüvelyi vérzés
Kedves doktornő! 32 éves, jó egészségnek örvendő nő vagyok, 55 kg, 167 cm magas, utolsó nőgyógyászti vizsgálatom januárban volt, amikor a citológiai...
Nőgyógyászati problémám
21 éves, egészséges nő vagyok. Tartós párkapcsolatom van, rendszeres nemi életet élünk. Fogamzásgátlót szedek. A problémám ezzel kapcsolatos. Körülbelül fél...