Mit tegyek a folytonos hüvelygomba ellen?

Tisztelt szakértő!

 

Szeretnék érdeklődni, hogy mit tegyek az évek óta elhúzódó hüvelygombás fertőzésem ellen!

 

Körülbelül 8 éve kezdődött az egész. Egy igen komoly viszketéssel járó fertőzést szedtem össze valahonnan, amit a páromnak is átadtam. Nagyon nehezen, de egy kicsit helyre jöttünk, illetve csak a párom. Nekem sajnos azóta is folyamatosan van egyfajta sárgás folyásom, ami 1-2 havi rendszerességgel sokkal rosszabb állapotba kerül.

Például most is már 2 hete szenvedek tőlle, hiszen nem elég, hogy van ez a folyás, és néha viszkető érzés, de ráadásként fáj is az együttlét a párommal. Egyfajta égető érzést érzek, ami nem javul, csak romlik!

Amikor 2008-ban megszültem a fiamat sajnos valami úton módon Ő is megfertőződött, miközben a szülő csatornán jött kifelé. Neki is valamiféle antibiotikumot és Normaflort kellett szednie.

Az évek folyamán kipróbáltam már szinte az összes létező hüvelykúpot és persze a Canesten krémet is, de sajnos soha nem lett jobb, vagy ha mégis, akkor is csak ideiglenesen.

 

Kérem segítsen mert ez már nagyon kényelmetlen érzés.

Tanácsait elölre is köszönöm!

Dr. Csuth Ágnes válasza hüvelyfertőzés témában

Kedves Hölgyem! Akkor tudok csak segíteni, ha leírja, hogy milyen vizsgálatok történtek már, azoknak milyen eredménye lett, milyen gyógyszereket használt már, mennyi ideig, és mi segített a leginkább. Ezek azért nagyon fontos adatok (még akkor is, ha mindenre nem emlékszik), mert tenyésztés nélkül nem lehet kezelni semmilyen folyamatosan visszatérő fertőzést. Másrészt nem mindegy, hogy milyen gyógyszert, és mennyi ideig szed, mert pl. egy kimutatott gombás fertőzésre akár több héten (hónapokon át!) tartó kezelésre is szükség lehet a végleges megoldáshoz. Emellett, amire igen nagy hangsúlyt kell fektetni az a normál hüvelyflóra visszaállítása, amiről szükség esetén írok bővebben is. Írjon bátran több részletet, mert ennyi idő múlva mindenképpen megoldást igényel a probléma véleményem szerint is. Szerintem a baba nem emiatt a fertőzés miatt lett beteg, mert másoknak is fertőződhet a baba a szülés során ehhez nem kell gombás fertőzés, hanem egyéb kórokozó (baktérium) van a háttérben. Ez viszont azt is felveti, hogy nem gomba okozza a folyamatosan visszatérő panaszokat.  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. december 28.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Hüvelytabletta alkalmazása
Üdvözlöm! A mai napon az esedékes rákszűrésre jelentkeztem, panasz nélkül. Az orvos felírt Klion-D 100 (10 db) és Fluomizin (6 db) hüvelytablettákat folyásra....
Hüvelyi fertőzés?
Tisztelt Doktornő! Mit tudna addig ajánlani, ami legalább enyhíti a tüneteket? Ég, fáj és viszket a szeméremajkam, nagyon piros is, nincs folyásom. A...
Nem múló felfázás
Üdv! 2-3 hete gyakori vizelés,égő érzés, fájdalmas közösülés kínoz. Szedtem Ciprofloxacint és Tarividet is plusz CNS kúp kúra (nőgyógyász által). Szedtem...
Miért viszketek ilyenkor?
Jó napot! Szeretnék érdeklődni, hogy ez mitől lehet? 3 hete voltam nyilvános strandon, rá egy hétre elkaptam egy hüvelyi fertőzést, szedtem rá canesten...
Rózsaszín folyás
Üdvözlöm! Múlt hét szombati strandolásnak meg lett az eredménye; több, mint valószínű hüvelygomba. Vasárnap már fura érzés volt egésznap a vizelés, majd a...
Kellemetlen szagú menstruáció
Kedves Dr.Úr! volt egy felfázásom, és még nem jöttem rendbe teljesen, mire megjött 4nappal előbb a menstruációm., de a problémám az, h borzasztó szagú....