Gyermekpszichologia

Tisztelt weborvos! Gyemekeim (a lányom 4 és a fiam 5 éves) viselkedésével kapcsolatban szeretnék tanácsot és választ kapni. A férjem nagyon sokat verte a fiamat, és mi naponta veszekedtünk, ezért elköltöztünk egy nő-és gyermekvédő központba, ahol 3és fél honapot laktunk. Ez idő alatt a gyermekek nem látták és nem is akartak beszéni az apjukkal, s az ügyvédem tanácsára nem is erőltettem. Megjegyzem, hogy külfüldön lakunk, s a gyermekek nem beszélik az ország nyelvét, csak most tanulják az ovodában Most a tárgyaláson nekem ítélték a gyermekek nevelési és lakhatási jogát, a férjemnek 2 hetente van látogatási joga, de tőbb, mint 300 km-re lakunk. 1 honapja saját lakásunk van, s a férjem gyakorolja is a láthatási jogát. A gyermekek kimondottan örvendtek az apjuknak, és most azt mondják, hogy szeretnének vele is lakni. A fiam mikor elmentünk verekedett, csúnyán viselkedett, mindig fel akarta hívni magára a figyelmet, még ha negatív viselkedésével is, a lányom akit nem vert meg, lerágta a körmetit, s a bört, még a lábán is, de mégis folyamatosan a "királyfit "várta, akit az apjával azonosított. A kérdésem az lenne, miért ez az ambivalancia? Mi nyugodtan élünk, miért sírnak akkor az apjukért? Elfelejtették mit tett velük? Most egy hete visszajöttünk az apjukhoz s amíg lakast találunk, együtt kell laknunk, de most legalább nem veszekedünk elöttük, s nem veri őket, sőt ellenkezőleg, mindent a kedvükre tesz. Nekem személy szerint is fáj, mert becsapva érzem magam, de azt teszem, ami a gyermekeknek jobb. Augusztusban az itteni ovoda miatt már visszajöttünk, de mivel a férjem megvert rendöri segítséggel visszamentünk. Mit tegyek? Ez a hozom-viszem senkinek sem jó, így maradunk itt amíg lakásunk lesz, de mit tehetek, mit mondjak a gyermekeknek, akik most már "haza" szeretnének menni. Félek, hogy azt a nyugalmat, amit 4 honap alatt elértünk visszaesnek, ugyanis a lányom, akit imád az apja, újra rágja a körmét, s a fiam megint verekedik. Mit tegyek? Köszönettel és üdvözlettel Egy anya

Svábhegyi Gyógyintézet válasza gyermekpszichológus témában

Kedves Kérdező! Aggodalma jogos és érthető. E fórum azonban csak formális válaszra ad lehetőséget, némi támponttal szolgálva talán az esetleges további lépésekhez. Mindenek előtt érdemes tudomásul venni azt a furcsa tényt, hogy a szülők ugyan elválhatnak (földrajzilag, jogilag, érzelmileg), a gyerekek "fejében" ettől függetlenül a család egy és oszthatatlan, függetlenül attól, hogy milyen előzmények vezettek a váláshoz. Ezt az érzést tovább erősítheti az a jogi meghatározottság is, miszerint - közös felügyeleti jog esetében, és a levele alapján Önöknél erről lehet szó - az elvált feleknek kénytelen-kelletlen egyeztetniük kell a gyerekkel kapcsolatos valamennyi fontosabb kérdésben, legyen szó orvosi kezelésről, vagy továbbtanulásról. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, az édesapának láthatási joga van, a gyerekek folyamatosan "konfrontálódnak", némileg sarkítva: szenvednek. Vigaszként szolgáljon, hogy a gyermekei viselkedése a helyzetnek megfelelő volt, akkor lett volna aggodalomra oka, ha nem így reagálnak a történtekre. Ennek ellenére most nagy odafigyelésre van szüksége a kislánynak és a kisfiúnak egyaránt. A kislány körömrágása és a kisfiú figyelemfelkeltő magatartása egyértelműen a szorongás jeleként értelmezhetőek. Átmenetileg azért maradt abba vélhetően, mert a gyerekek időlegesen biztonságban érezték magukat, a korábbi, kínzó bizonytalanság, a feszült helyzet átmenetileg enyhülni látszott, ezért átmenetileg megnyugodtak. Most hiába rendeződött vissza látszólagosan a helyzet, a gyerekek jól érzékelik, hogy ez egy kényszerű állapot, aminek előbb-utóbb véget kell érnie. Ezzel magyarázható, hogy a szorongás korábbi jelei (körömrágás, verekedés) visszatértek. A szülők gyakorta tévesen azt hiszik, a "látszatbéke" állapotában a kicsik megnyugodnak. Ezzel szemben a gyerekek "antennái" sokszor érzékenyebbek a felnőttekénél és a felszín alatti feszültséget nagyon is érzik és talán jobban szenvednek tőle, mint a veszekedéstől. Jól, definiálta "ambivalensként" a kicsik viselkedését. Ennek az ambivalenciának azonban egyszerű oka van: a válás folyamatában a gyerekek gyakran a "vesztesnek" vélt félhez próbálnak lojálisak lenni, és minden erejükkel szeretnének kimaradni a szülők csatározásaiból. A legnagyobb hiba, amit ilyenkor elkövetnek a szülők az, ha így vagy úgy, de eszközként, kommunikációs csatornaként használják a kicsiket a saját csatáikban. Ekkor a gyerekek jellemzően a tőlük "elvártnak" az ellenkezőjét teszik, vagyis - ahogy azt az Önök példája is mutatja, "örvendtek" az apjuknak. A direkt tanácsokat kerülendő néhány fontosabb aspektusra felhívom a figyelmét: hagyják ki a gyerekeket az Önök között zajló "csatából", ugyanakkor próbálja/próbálják - amennyire csak lehet - higgadtan, diplomatikusan tájékoztatni őket arról, hogy éppen mi zajlik, és mi várható. A gyerekek megnyugtatásának legjobb módja, ha a bizonytalanságukat eloszlatják, azaz mindig tudják, mire számíthatnak a közeli jövőben. A leveléből nem, derül ki egyértelműen, hogy miközben a férje bántalmazta Önöket, miért kapott láthatási jogot. Az sem ismert, hogy a válóper mely stádiumban van. Amennyiben ugyanis veszélyben érzi magukat, igenis joga van a gyermekelhelyezés kérdésének felülvizsgálatát (láthatási jog), ezen belül pedig igazságügyi szakértő bevonását kérni. Végezetül csak annyi megjegyzésem van, hogy a gyermekei viselkedése nem (!) Ön ellen irányul, tehát ne érezze magát becsapva!, Mint korábban említettem, a kicsik egyszerűen csak a maguk módján reagálnak a helyzetre. Általános javaslatom, hogy - amennyiben erre mód van - kérje pszichológus segítségét annak érdekében, hogy a kicsiknek sikerüljön súlyosabb lelki következmények nélkül átvészelni ezt az időszakot. Amennyiben ugyanis ezeket a "veszteség-élményeket" a gyerekek nem tudják kellőképpen feldolgozni, talán egész további életükre, kapcsolataikra, egzisztenciájukra komoly, romboló hatással lesz a válás. Üdvözlettel.

Itt kérdezhet