Szex. erőszak okozhat hasmenést?

21 é vagyok, novemberben megerőszakoltak. Az első együttlétem volt. Nőgyógyásznál és bőrgyógyásznál is jártam, ahol elmondtam, mi történt, empatikusan és kedvesen bántak velem, mindenféle vizsgálatokra elküldtek. Negatívak lettek szerencsére. HIV-re még vissza kell menjek újra - nem volt védekezés sem. Azt szeretném kérdezni, hogy 3 hete fennálló hasmenést okozhat-e egy ilyen trauma? Orvosnál voltam, nincs szervi gond. A gasztro-n nem említettem az erőszakot. Nagyon megvisel, nem szívesen mondom, ha nem muszáj. Nem igazán tudom, hogy viszonyulok az egészhez. Egyik héten jól érzem magam, másik héten egész nap sírógörcsök törnek rám. A környezetem nem tud a történtekről, nagyon féltem volna elmondani. Nem mertem feljelentést tenni, a Nane is azt tanácsolta, hogy ne tegyek feljelentést - egy befolyásos orvos volt a bántalmazó. A sulit abba kellett hagynom, mert sokat hiányoztam, és nem tudtam mivel mentegetőzni - az erőszakkal nem akartam kiállni a dékán elé. Úgy érzem, ez az egy trauma most végiggázolt az életemen. Sehol nem tudok helyt állni. Szüleim tombolnak, amiért "lustaságból" nem tudom folytatni a tanulmányaimat., De az igazságot nem mondhatom el nekik, megaláznának és még jobban hibáztatnának a naivságomért. Mit tanácsolnak, mit tehetnék most?

Kovács Piroska válasza szexuális erőszak témában

Kedvesem, Az elszenvedett trauma következménye a kialakult helyzet, amit szakember segítségével tud feldolgozni. Forduljon vagy egy civil szervezethez, ahol szakszerű segítséget kaphat, vagy egyéni terápiára jelentkezzen pszichológusnál. Amennyiben ezt sokáig halogatja, úgy a probléma generalizálódhat, azaz egyre szélesebb területen béníthatja az életét. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 13.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Kényszergondolatok vásárláskor
Az elmúlt pár évben nem tudom mitől, de furcsa dolgokat csinálok. Nem merek internetről ruhát rendelni mert úgy érzem pszichésen nyugodtan magam, ha boltból...
Paranoid viselkedés belátás nélkül
Tisztelt Doktornő, azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit tehetek akkor, ha az élettársamnak (52 éves férfi) hónapok óta üldözési mániája van,...
Antidepresszáns gyógyszerinterakció
Tisztelt Doktor Nő! Tavaly szeptemberében kezdtek kezelni pánikbetegséggel, szorongással. Szédüléssel járó panaszok, izzadás, erős szívdobogás, homályos...
Antidepresszáns váltás
Tisztelt Doktornő! 12 évig szedtem Cipralex 20 mg gyógyszert, (kevert szorongásos, depressziós tünetek miatt) amely tökéletesen bevált, teljesen jól éreztem...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...