Tanulási nehézségek

Tisztelt Doktor úr/nő! 23 éves vagyok, az én problémám gyerekkorra vezethető vissza, ugyanis Tanulási nehézségeim voltak (Diszlexia, diszkalkulia) ezzel kapcsolatosan 2 évente vizsgálatot-szakvéleményt készítettek, de neurológiai kivizsgálás nem volt. A szakvéleményben leírták, hogy lassú munkatempó, figyelem zavar, szótalálási problémák. és hogy ezt vegyék figyelembe a Tanárok. Most tudatosult Igazán bennem így felnőtt fejjel, hogy ezek a gondok, mennyire behatárolják-megnehezítik a hétköznapjaimat. ugyanis a lassúság megmaradt, mind gondolkodásban mind reakciókban. Nehezen jönnek a szavak, gondolkodnom kell egy bonyolultabb művelet megértésén. Lassan beszélek, épp ezért nehezen is tudom magam kifejezni, megértetni másokkal. A memóriám nagyon rossz, ha elolvasok sokadjára is egy könyv fejezetet, próbálom vizualizálni, de egyszerűen nem tudom felidézni megjegyezni miről szólt, még akkor is gondolkoznom kell hosszasan, hogy mit csináltam 2 órával ezelőtt. Nem tudok egyszerre párhuzamosan több dolgot csinálni. Nem tudok rendszerezni, elfelejtek dolgokat, embereket-neveket. Épp ezért ügyek intézésénél is gondban vagyok, nehezen megy, mind mások megértése. ha kérdeznek akkor is kell idő, hogy összeszedjem a gondolatokat. Ezek miatt az emberekkel való kapcsolat is nagyon nehéz, már átalakult szorongássá ha sok ember közé kell mennem. ezek a nehézségek gátolnak és társaság kerülővé tesznek. Szedek és már próbáltam 1-2 memória serkentő gyógykészítményt, de nem érzem hatását. Rendszeresen futok, pszichológushoz járok, hogy leküzdjem ezeket a nehézségeket. van már egy szakmám, de jelenleg az érettségi jelent nagy nehézségeket így. Mit tud tanácsolni, esetleg érdemes volna elindítani egy neurológiai vizsgálatot? Lehet, hogy többről van szó, mint tanulási nehézség és részképesség zavarok?

Dr. Veress Dóra válasza gondolkodás zavarai témában

Kedves Kérdező! Ha gyermekkora óta fennáll ez a probléma, akkor valószínűleg ön ilyen adottságokkal született és ezekkel kell megtanulnia együtt élni. Az írásán, a mondatain és a gondolatai megfogalmazásán ugyanakkor nem látszik, hogy nagyon komoly mentális hiányosságokkal rendelkezne, ezért azt javaslom, hogy menjen el egy ideggyógyászati kivizsgálásra, hátha tudnak mondani olyan lehetőséget a lakhelye körül, ahol fejlesztéssel foglalkoznak. Ha úgy ítéli meg a kolléga, hogy idegrendszeri problémája nincs, akkor esetleg érdemes lenne pszichológushoz fordulnia, aki segíthet abban, hogy ne szorongjon a képességei miatt és így a lehető legtöbbet tudja kihozni magából a későbbi élete során.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Veress Dóra
Dr. Veress Dóra pszichiáter
Megválaszolva: 2014. április 04.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Kényszerbetegség, családi élet, mi a...
Tisztelt Doktornő! 1 éve kezdődött a problémám, (bár előtte is voltak apróbb jelek már), amióta a gyerekek már nem szorulnak segítségre önnállóan öltöznek,...
Antipszichotikum elkerülő...
Üdvözlöm! Több éve fennálló elkerülő személyiségzavarral küszködök, önbizalomhiány, szorongás, félek beszélgetni emberekkel, ami nagyon megkeseríti az...
Kényszergondolatok vásárláskor
Az elmúlt pár évben nem tudom mitől, de furcsa dolgokat csinálok. Nem merek internetről ruhát rendelni mert úgy érzem pszichésen nyugodtan magam, ha boltból...
Paranoid viselkedés belátás nélkül
Tisztelt Doktornő, azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit tehetek akkor, ha az élettársamnak (52 éves férfi) hónapok óta üldözési mániája van,...
Antidepresszáns gyógyszerinterakció
Tisztelt Doktor Nő! Tavaly szeptemberében kezdtek kezelni pánikbetegséggel, szorongással. Szédüléssel járó panaszok, izzadás, erős szívdobogás, homályos...