Inkontinencia és folyadékfogyasztás

Tisztelt Doktor Úr! Én egy aggódó 18 éves fiú vagyok. Nagyon szégyellem megvallani, de tegnap este bepisiltem álmomban. Sajnos nem ez az első eset kb. háromszor fordult velem elő eddig kb egy egy éves különbségekkel. Nem értem, hogy miért lehet, hiszen gyerekként sem voltak ezzel komolyabb problémáim és napközben sem történt soha ilyesmi velem. Nem hiszem, hogy szervi elváltozás lenne mivel "csak" évente egyszer fordul elő az utóbbi három évben. Nincs is az időpontjukban semmi, olyan közös ami ezt kiválthatná nem vagyok most sem különösebben stresszes vagy hasonló. Napközben pedig kifejezetten ritkán járok mosdóba egyrészt nem is iszok sok folyadékot másrészt mindig is jól tudtam visszatartani. Éjszakánként sem szoktam egyszer sem felkelni és kimenni. Lefekvés előtt és felkelés után viszont mindig. Lefekvés előtt sem szoktam sok folyadékot inni. Egy valami, ami közös volt a három alkalomban mindháromszor azt álmodtam, hogy wc-n vagyok. Nagyon szégyellem magam és nagyon félek nehogy megint előforduljon. Ön szerint mi lehet az oka és mit tehetek ellene. Tisztelettel: 456 egy aggódó fiatal

Dr. Papos István válasza ágyba vizelés témában

Általában pszichés probléma okozhatja a panaszt, amennyiben ez ismétlődik, vizsgálatra urológiai szakrendelésen jelentkezzen.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 23.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Mi a teendö ha a 27 éves párom...
Nem ébred fel a párom arra, hogy pisilnie kell éjjel, mit tehetünk?
Kényszergondolatok vásárláskor
Az elmúlt pár évben nem tudom mitől, de furcsa dolgokat csinálok. Nem merek internetről ruhát rendelni mert úgy érzem pszichésen nyugodtan magam, ha boltból...
Paranoid viselkedés belátás nélkül
Tisztelt Doktornő, azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit tehetek akkor, ha az élettársamnak (52 éves férfi) hónapok óta üldözési mániája van,...
Antidepresszáns gyógyszerinterakció
Tisztelt Doktor Nő! Tavaly szeptemberében kezdtek kezelni pánikbetegséggel, szorongással. Szédüléssel járó panaszok, izzadás, erős szívdobogás, homályos...
Antidepresszáns váltás
Tisztelt Doktornő! 12 évig szedtem Cipralex 20 mg gyógyszert, (kevert szorongásos, depressziós tünetek miatt) amely tökéletesen bevált, teljesen jól éreztem...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...