Párkapcsolati probléma, öngyilkosság
Kedves Piroska! 3. éves egyetemista vagyok a SZTE-n. Két és fél évig voltunk együtt a barátommal, aki Miskolcon él. A távkapcsolat megnehezítette az életünket. Ő ebben a félévben végez a ME-n és egyik nap azt mondta, elfoglaltságai miatt egy hónapig nem akar találkozni velem. Én úgy éreztem, elveszítettem, már nem akar engem és azt mondtam, nekem ez túl sok, inkább szakítok vele. Ő még 3 napig keresett, de aztán lemondott erről a kapcsolatról. Én már akkor megbántam, hogy szakítottam vele, fel is hívtam egy nap múlva, de már nem bocsátott meg nekem, hiába tettem meg érte mindent. Ez már 3 hónapja történt és én azóta sem tudtam túljutni rajta. Minden nap beszélünk, de ő azt mondja, nem akar kapcsolatot, még gondolkodni sem akar rajta, mert az egyetemi teendőivel foglalkozik és ha visszatérnénk rá februárban, még akkor sem tudja, hogy összejöhetnénk-e újra. Én azóta rászoktam a cigire, kisebb pánikrohamaim, sírógörcseim vannak, nem tudok az emberekkel kommunikálni, minden nap öngyilkossági gondolatok foglalkoztatnak (ez a kapcsolatunk előtt is előfordult sokszor, de mióta együtt voltunk, azóta nem), úgy érzem a legegyszerűbb teendőimet sem tudom ellátni: nem főzök magamra, nem eszek, úgy érzem nem is érdemelném meg. Csak azt az énemet szerettem, aki mellette voltam, a mostanit szánalmasnak tartom. Nem merek hazamenni a családomhoz (akikkel nem jó a kapcsolatom) mert ők is csak ezt a mostani énemet látnák. Mindenki előtt tagadom, hogy vége lennek a kapcsolatomnak, holott tudom, hogy így van, de nem tudok szembenézni vele. Ha ennyi idő alatt nem tudtam ezt feldolgozni, azt gondolom, ez egyedül már nem is sikerülhet. Ebben szeretném a segítségét kérni. Válaszát előre is köszönöm!
Kovács Piroska válasza Depresszió témában
Kedvesem, Az Ön problémája tulajdonképpen önmagával van, amit színez és megnehezít a szakítás. 19 évesen megismerkedni valakivel az nem jelenti azt, hogy élete egyben utolsó kapcsolata is ez lesz! Ha valamikor, akkor ez az az életkor, amikor az ismerkedés és a szakítás, az elválás, az elbúcsúzás művészetére szert kellene tenni. Nem arra összpontosítani, hogy milyen rossz nélküle, hanem, hogy mivel lett több általa? Miben tudott fejlődni és mennyivel kevesebb lenne a találkozás által... Leveléből azt érzem, hogy erős depresszióval és szorongással is küzd. Ezt ellenőrizheti a honlapom segítségével és a teendőkre is kap útmutatást. Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
