Maszturbálás

Tisztelt Doktornő! A kislányom egy hónap múlva 2 éves.Nem is tudom pontosan mikor kezdődött (újra), hogy úgy alszik el, hogy előtte izgatja magát, hason fekve fel le mozgatja a csípőjét. Tudom, hogy ez valamilyen szinten normális is lehet, de komolyan kezdek aggódni, hogy valami baj van. A körülmények: 4 hónapja kistesója született, illetve másfél hónapja bölcsibe is jár már, ahol egyébként jól érzi magát, minden rendben. Először kb 8-9 hós kora körül kezdte akkor nem volt "rendszeres" aztán valahogy el is múlt, de most napi szinten minden este csinálja és ha itthon alszik délután akkor a délutáni alvás előtt is, sőt van, hogy hallom, hogy felébred a a déli alvásból és csinálja. Tőlünk nem leshette el ez biztos.Régebben ölben volt altatva, aztán lassanként elhagytuk, megbeszéltük vele, hogy aludjon, ha kell a szomszéd szobában vagyunk, szóljon és megyünk. Néha kicsit pityeregve szólt, mentünk is aztán elhagyta és aztán kezdődött ez. Eleinte nem is szóltunk ezért mert majd elmúlik alapon ráhagytuk, de már nem tudom, hogy ez normális e még, hogy ez minden elalvásnál így működik. Mondjuk gondolom a bölcsiben nem. Doktornő mit mondd? Mit tegyünk? tegyünk egyáltalán valamit? Tisztelettel: aggódó anyuka

Dr. Pálvölgyi Rita válasza maszturbálás gyermekkorban témában

Tisztelt Kérdező! A gyermekkori maszturbálás nem betegség, a feszültség levezetésének egy módja. A nagy változások, melyek kislánya életében bekövetkeztek, vélhetően ismét aktiválták ezt a korábbról már ismert módját a feszültség, szorongás oldásának. Talán érdemes szólni a bölcsiben, ne érje váratlanul a dadusokat, ha ott is tapasztalnák. Bizonyára el fog múlni ismét, ha a feszültség alábbhagy. Ha mégsem így történne, gyermekpszichológushoz lehet fordulni, nem annyira a jelenség, mint inkább a hátterében meghúzódó, feltorlódó érzések miatt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 16.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Kényszerbetegség, családi élet, mi a...
Tisztelt Doktornő! 1 éve kezdődött a problémám, (bár előtte is voltak apróbb jelek már), amióta a gyerekek már nem szorulnak segítségre önnállóan öltöznek,...
Antipszichotikum elkerülő...
Üdvözlöm! Több éve fennálló elkerülő személyiségzavarral küszködök, önbizalomhiány, szorongás, félek beszélgetni emberekkel, ami nagyon megkeseríti az...
Kényszergondolatok vásárláskor
Az elmúlt pár évben nem tudom mitől, de furcsa dolgokat csinálok. Nem merek internetről ruhát rendelni mert úgy érzem pszichésen nyugodtan magam, ha boltból...
Paranoid viselkedés belátás nélkül
Tisztelt Doktornő, azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit tehetek akkor, ha az élettársamnak (52 éves férfi) hónapok óta üldözési mániája van,...
Antidepresszáns gyógyszerinterakció
Tisztelt Doktor Nő! Tavaly szeptemberében kezdtek kezelni pánikbetegséggel, szorongással. Szédüléssel járó panaszok, izzadás, erős szívdobogás, homályos...