Hol kaphatok kompetens segítséget?

Sok lúd disznót győz, és elértem ahhoz a ponthoz, hogy a balszerencséim sokaságára besokalltam. Mozgássérültként születtem egy olyan helyre és korba, ahol ez kirekesztést jelent (ett). Intézményesített fizikális és mentális bántalmazás áldozata voltam 3 és fél éven keresztül a Pethő intézetben. Alkoholista katonatiszt édesapám pszichológiai terrorban tartotta a családot gyilkosságáig, amit az ő felelőtlensége okozott. 3 hónapos kórházi tartózkodásom során vesemedence gyulladással, karácsony és szilveszter között adták a tudtomra, hogy megtalálták egyes testrészeit a közeli erdőben, és egy sebhelyről be tudták azonosítani a bal kezén. Hónapokon keresztül ordítottam a fájdalomtól, mikor egy bőrbetegség által amorf masszává változott a lábam, ami a születési rendellenességem hatására sokkal, de sokkal érzékenyebb a normálisnál, az orvosok nem fogadták el ennek az élettani jelenségnek a legitimitását, így nagymamám opioid fájdalomcsillapítóit szedtem, melyek 3-4 óráig nyújtottak enyhülést, ennyit tudtam aludni egyhuzamban hónapokig. És ezzel el is értünk 21 éves koromig, avagy majdnem 16 évvel ezelőttig. Azóta fel kellett dolgoznom, hogy a halálos kimenetelű veleszületett betegségben szenvedő, azóta is egyetlen (ex-) barátnőm megosztotta velem, hogy korábban szexuális bántalmazás áldozata volt, 3 családtagot néztem végig rákban elenyészni. 2020 márciusában rokkant, akkor 13 éve egyedülálló munkanélküliként egyfajta kapuzárási pánik hatására elkezdtem fogyni, majd végül 76 kilót vesztettem és 2020 november óta a kolorektális daganat összes tünetét produkálom pszichoszomatikus alapon. Ahogy ezeket a sorokat írom fél éven belül a második és utolsó, 10 éves háziállatom haldoklik ugyanazokban a mérgezéses tünetekben. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nem bírom ezeket egyedül feldolgozni, szakértő mentálhigiénés segítségre szorulok, magánpraxisra viszont 52 ezer forint állami járadékból nem telik, nyugdíjas takarítónő édesanyám tart el.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza témában

Tisztelt Kérdező, A háziorvos segítségét kéne kérni a szakellátás megszervezéséhez. Sok múlik azon is, hogy hol é, ennek függvényében változhatnak az ellátási lehetőségek. De Ideggondozó és pszichiátriai osztály minden ellátási területhez tartozik, úgyhogy oda kérhet, - és kaphat - beutalót a háziorvosától. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. május 23.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Gyomornyálkahártya gyulladás mellett...
Tisztelt Doktor Úr! Testvérem állapotával kapcsolatban írom jelen kérdésem. Úgy 8 évvel ezelőtt kialakult nála egy gyomornyálkahártya...
Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Std teszt eredmény
Tisztelt Doktornő! Egy védekezés nélküli orális szex után (amit nekem csináltak) a nemigyógyász a 14. napon húgycső, mintás pcr teszteket...
Ibs? Vagy esetleg valami komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr. 45 éves nő vagyok. 3 éve, 42 éves koromban kezdődött az egész probléma. Egyik reggel hirtelen sürgető, pépes széklet....
Veseelégtelenség mellett magnézium...
Üdv: Szeretném Kérdezni, milyen magnéziumot szedhetek, ami nem bántja a vesét . A káliumom 5 egész és 5,9 tized között mozog a Resonium...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.