Elalvás előtti hírtelen légszomj és zuhanás érzés

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr visszatérő problémám az erős környezeti frontok időszakában, hogy, amikor próbálok elaludni, már az elalvás pillanatában zuhanás és fulladás érzést érzek. Erre felriadok, de van, hogy a probléma nem ér véget ezzel. Még ezt követően másodpercekig ebben az állapotban vagyok, nem ismerem fel a szobámat sem ilyenkor. Belélegzem a levegőt, de a légszomj nem múlik el. Van, hogy fel is ülök közben, vagy legalábbis próbálok. Aztán hírtelen elmúlik. Majd visszafekszem és amikor elaludnék visszatér. Nagyon kimerítő ezekben az időszakokban. Voltam már több kardiológiai vizsgálaton, nem, derült ki a probléma oka. Néha teljesen tünetmentes, van, hogy hónapokig nem fordul elő. Jelenleg megint visszatért, és már nem tudom kihez fordulhatnék ezzel a problémával. Volt már példa hírtelen szédülésre, mellkasi fájdalmakra, de nem olyan rendszerességgel, mint az említett problémára. A panasz már évek óta fenn áll, de érdemi segítséget még nem kaptam ellene. Az állapot hossza változó, körülbelül 1-10mp-ig tart.

Dr. Vigh Éva válasza elalvási problémák témában

Kedves Kérdező! Problémája nagy valószinűséggel psychés eredetű-u.n elavási pánik. Azt tanácspolom, keressen fel egy psychiátert vagy alvás specialistát. Üdvözlettel Dr. VÉ.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. június 03.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Alvászavar izomrándulásokkal
Tisztelt Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 2022., december elején volt egy hasmenéses vírus a családban, utána, december 20-án én elkaptam a...
Problémás altatás
Kedves Doktor Úr/Doktornő! Egy számomra fontos problémával fordulok Önhöz. Kislányunk Márciusban lesz 3 éves, 1 éve bölcsödébe jár, amit látszólag elfogadott...
Tanácstalan
Tisztel gyermekpszichológia! Üdvözlöm!, Mint aggódó édesanya fordulok önhöz! Van egy 2, 5 éves kisfiam aki egy életvidám kisfiú és teljesen egészséges! Viszont...
Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Kényszerbetegség, családi élet, mi a...
Tisztelt Doktornő! 1 éve kezdődött a problémám, (bár előtte is voltak apróbb jelek már), amióta a gyerekek már nem szorulnak segítségre önnállóan öltöznek,...
Antipszichotikum elkerülő...
Üdvözlöm! Több éve fennálló elkerülő személyiségzavarral küszködök, önbizalomhiány, szorongás, félek beszélgetni emberekkel, ami nagyon megkeseríti az...