Kényszergondolatok vásárláskor

Az elmúlt pár évben nem tudom mitől, de furcsa dolgokat csinálok. Nem merek internetről ruhát rendelni mert úgy érzem pszichésen nyugodtan magam, ha boltból veszem meg. Közben szeretnék rendelni, mint régen, de a félelmem miatt nem megy, de nem tudom megmondani mi az oka. Vásárolni már nem tudok úgy, mint régen, mint minden más ember, hogy összeszedem a gondolataim és igyekszem egy nap megvenni mindent. Nekem úgy megy, hogy megtervezem, hogy egyik nap ezt veszek arra nagyon készülök már előtte nap hofy nehogy bármi közbe jöjjön és azon a napon mást már nem tudok venni mert nyugtalan lennék. Igy, amit megvettem nyugodtam elteszem megnyugszom, hogy ez meg van, más vásárlást nem kavartam be erre a napra igy tisztán emlékszem mindenre, amikor vásároltam, hogy mikor mentem meddig voltam és hazavittem nem.érintettem sehova. Ha valami megzavar a vásárlás közben pl neki megy a kosaramnak valaki vagy a bevásárolt zacskóhoz valaki neki ér az áruházban hazafele tartva, azt a dolgot nem veszem meg és várok vele pár napot és újra megveszem vagy ha megvettem képes vagyok kidobni mert olyan idegesség jön rám meg mérgesség is hogy nem így terveztem teljesen érintés menresen akartam hazavinni. Képes vagyok zárás előtt menni mert akkor már alig vannak a boltban. Úgy megyek vásárolni, hogy igyekszem, hogy semmi se zavarja meg a vásárlást oda tudjak koncentrálni (szépen elrakom, megfogom a zacskót lassan felemelem) Ha már valaki azt a ruhát megfogja, amit akarok, vagy vásárlás után az áruházba menve véletlenül a csomagomnak megy ideges leszek és elkap egy szorongás nyugtalanság, hogy nem birom hazavinni ezt a dolgot kidobom kerül, amibe került mert egész nap idegesitene a dolog, hogy ahogy elterveztem, hogy érintés mentesen hazaviszem nem ment. Volt, hogy hazavittem 4 napig birtam, de nem vettem fel azt a ruhát végül akkor nyugodtam meg, amikor kidobtam. Utána úgy éreztem, mint egy leeresztett lufi megkönnyebbültem. Nem merek lakberendezési dolgokat rendelni pedig szeretnék mert úgy érzem nem tudom elviselni azt a dolgot a lakásban idegesítene, hogy vettem. Nem merek új ruhákat venni egy félébe járok évekig (farmer póló), de közben belül érzem, hogy vágyok arra, hogy különböző stílusú ruhákat vegyek, de nem megy félek nyugtalan leszek higy máe stilusú ruha is lesz, mint, ami évek óta van és ez nyugtalanít. Szeretnék olyan lenni, mint voltam és mint a normális emberek, hogy egy nap, amit tudnak elintézik a dolgaikat, vásárolnak nem aggódva, hogy a termék kinek ér vagy leér e a földre a piszokba véletlen vagy a lábához ér ahogy viszi maga mellett a piszkos cipőjének. Én a kezembe fogom felemelve és kerülgetem vele az embereket., Amint kiérek az áruházból megnyugszom, hogy sikerült. Ez nekem nagy lelki megterhelés már az évek alatt. Így alig veszek magamnak valamit már, hogy ne kelljen ezeknek kitennem magam. Ha lerakom otthon a ruhát is úgy teszem, hogy közben nem beszélek senkivel hanem odakoncentrálva lassan körültekintően teszem el nehofy hozzáérjen valamihez és ha ez meg van megint megnyugszom leeresztek, mint egy lufi., De másnap megint vásárolnom kell és már rettegek előre mert már a vásárlás is egy megterhelő lelkileg agyilag igy. Soha nem volt semmi pszichés gondom. Ha a férjem megfogja a csomagom, amit vettem ideges leszek és meggondolom nem e kellene kidobnom mert megint idegesít majd a tudat, hogy nem én vittem be körültekintően úgy, hogy senki se nyúlt hozzá. Miután felveszem azt a ruhát már nem érdekel ha megfogja csak míg nem jut a szekrénybe ahol megnyugszom ez is sikerült addig idegesítenek ez. Teljesen hülye lettem a férjem ezt tudja mindig mondja ez nem jó nem vezet jóra egyre több a fóbiám, de nem tudok mit tenni sajnos tisztában vagyok vele. Lelkileg nagyon fáj, hogy ilyen lettem én aki mindent vett rendelt internetről és soha nem gondoltam volna, hogy valaha megbolondulok. Az anyaságot teszem hibásnak ezért mert előtte azt se tudtam mi az, hogy szorongás aggódás félelem pánik vegyesen érezve. Ez az után jött elő miután két gyerekem született.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza kényszergondolatok témában

Tisztelt Kérdező, A leírt panaszok kényszergondolatoknak tűnnek. a kényszerbetegség /OCD/ egy a szorongásos betegségek közül. Valóban gyakran tapasztaljuk, hogy megjelenése kötődik valamilyen jelentős életeseményhez, változáshoz. A leírás alapján feltételezem, hogy a COVID is közre játszhatott a szorongások megjelenésében, hiszen a tünetek nagyon emlékeztetnek azokra, amelyek a fertőzéstől való félelem időszakában általánosak voltak. Azt tanácsolnám, hogy keresse fel személyesen egy kollégámat. Pszichoterápiás és/vagy gyógyszeres kezelés is hatékony lehet a leírt szorongásos tünetek enyhítésében. Üdvözlettel: Dr. Pálvölgyi Rita

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. június 24.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Kényszerbeteg lennék? Hova forduljak...
Kb. 5 éve vettem észre magamon, hogy nagyon furcsa, ijesztõ, beteg, nem normális gondataim támadnak, amit én magam kreálok, régen volt, hogy eljátszottam...
Félelem
Tisztelt Dr.Úr/Dr. Nő. Szeretnék segítséget kérni, de nem is tudom hol kezdjem. Gyerek korom ota pánik beteg vagyok, most 25éves vagyok kissebb kihagyásokkal...
Kényszerbeteg lehetek?
Nehéz erről beszélni, de vannak olyan dolgok, amiket más nem vesz észre, nem foglalkozik vele, viszont én annál inkább foglalkozok ezekkel a dolgokkal, így...
Miért reagálok dühvel, ha a múlt...
Tisztelt Doktornő! Már kisgyerekkorom óta egy visszatérő probléma gyötör. Mániákus módon időről-időre felidézem a múlt általában jelentéktelen (néha fontosabb)...
Zsarolom és büntetem magam
Tisztelt doktor úr/nő! Már hosszú ideje tartó, néha fel villanó rossz gondolataim vannak. Pl.: ha nem teszek meg valami akkor kigondolok valami rossz dolgot...
Szimpla elmezavar, depresszió vagy...
5 éve már, hogy a folyamatos stressz fejfajások idegrendszeri problémak miatt először fejfájásaim dr késöbb szorongásos-depresziv tüneteket fedeztem fel...