Depressziós vagyok mások szerint!

Tisztelt Doktor úr/nő!

Külföldön tartózkodom egy éve, szerencsét próbálni jöttem Svájcba, ami, december 3-a óta be is jött, dolgozom. Az első 3hónapban teljes munkaidőben, aztán érződött a kereskedelem visszaesése és jelenleg 1napot dolgozok egy héten, mert nincs sok munka, sokan ugyanígy dolgoznak jelenleg az irodában. Azóta már 2hónapja itthon vagyok egyedül. A barátom dolgozik reggel 5kor megy este 7kor jön haza. A magány miatt gyakran úgy érzem, hogy kezdek megbolondulni. Az érdeklődésem lankad, nagyon könnyen ideges leszek és türelmetlen vagyok, reggel 5kor felkelek vagy hamarabb, amikor a barátom megy dolgozni és képtelen vagyok visszaaludni, próbálok, de csak forgolódom. Eléggé el is lustultam szerintem, már nincs kedvem főzni sem a páromnak, ha hazaér. Sok mindenhez nincs kedvem és nagyon hamar kiborulok ha vki ezt meg is mondja nekem. Fogytam, december óta 12kg-t, aminek persze már így örülök, mert rámfért, dehát édesanyám szerint elég hirtelen, mert ezt mind másfél hónap alatt, azóta csak pár kilót. Folyamatosan elégedetlen vagyok, úgy érzem, hogy semmibe néznek a szüleim. Édesanyám itt él, de őszintén szólva nagy csalódás volt nekem az utóbbi időben, mert nem támogat lelkileg és ez nagyon zavar. Tudja, hogy egyedül vagyok egész héten, mert csak hétvégén látom őket és akkor sem tudunk normálisan beszélgetni. Én nagyon szeretnék egy kutyát, mert itthon vagyok egyedül és úgy érzem, hogy sokat segítene, mert nem lennék egyedül., Ami még nagyon bosszantó, hogy én Budapestről költöztem ide, egy 2000fős faluba, relatív nagy városban dolgozom., De itt a lakhelyen nincs semmi, úgy érzem, hogy elszívja az erőmet ez a csönd, a legelők, a hegyek. Folyamatosan esik, ha nem esik, akkor fúj a szél. A hó még áprilisban is volt, de magasabb helyeken innen nem messze még mindig van. A nap csak a fény miatt van, tulképp sütni ritkán szokott, ami nagyon zavar. Az emberek olyan idegenként kezelik egymást, beleértve engem is, hogy zavar., Ami új, hogy nincs kedvem emberekkel találkozni, csak úgy mondom és ha lehetőség lenne rá akkor lemondom. Pedig ez nem vall rám, mondta a barátnőm. A napi kommunikáció persze az interneten történik vagy telefonon édesanyámmal is és az összes ismerőssel. Az egyetlen napi kapcsolatom a barátom reggel és este. Sokat hibáztatom magam, hogy ha tudom, hogy itt ilyen lehangoló az élet, akkor nem eröltetem. Van egy magyar ismerősöm itt nem messze, aki már idősebb, 48éves, és ő szokta erőltetni a találkozást, hogy ne legyek egyedül. Én speciel nagyon szeretem a kutyáját és ezért találkozom is vele, hogy kicsit kutyázhassak, hetente -2 hetente. Lehet, hogy nagyon unnám itt magam? Annyira nem lenne tragikus, ha lenne egy kutya, aki eljön velem a boltba és kijön velem sétálni napközben, mert egyedül sehová sincs kedvem menni. Édesanyám azt mondta, hogy menjek egyedül múzeumba, hogy az milyen jó. Mondtam, hogy ne haragudjon, de számomra az elképzelhetetlen. Én annak örülök, ha vmit nem kell egyedül csinálni. Nem tudok vele közös nevezőre térni kutya ügyileg, úgy érzem erre van a legnagyobb szükségem, már 3éve tervezem, hogy veszek egy kutyát a 2görényem mellé., De édesanyám nem érti meg, hogy ez sokat segítene, mivel lelkileg ő sem igazán támogat, mindig azt mondja, hogy csináljam azt, mint ő, takarítsak, mert az, mennyire leköti az ember. Igazából, amikor nincs kedvem semmihez, akkor nem fogom azt csinálni hiába mondja. A semmihez nincs kedvem nálam azt jelenti, hogy maximum leülök az asztal mellé nyelvet tanulni, de semmi fizikai munka. Nagyon ritkán, amit kell, meg pénteken mielőtt jönnek a szüleim kitakarítok, de semmi lényegeset. Néha élni sincs kedvem, nem úgy meghalni gondoltam. Hanem megállítani az időt, hogy ne legyek felesleges és engem is figyelembe vegyenek és támogassanak lelkileg. Mert anyagilag nem minden, nekem nem arra van szükségem. Beszélgetni szeretnék, de nem tudok, anyám teljesen hülyének néz, és azt mondja, hogy nem vagyok normális, meg mi az, hogy nincs kedvem!

Ezen a hétvégén megyek haza Magyarországra 2 hétre és megfordult a fejemben ismerőseim tanácsára, hogy elmenjek egy pszihiáterhez, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg meghülyültem vagy ez csak a magány vagy mi lehet velem!

Remélem Ön tud ajánlani tanácsot, hogy mégis mi lehet ez. Ez az ország érzem, hogy nincs rám jó hatással és már édesanyám sem. Teljesen elveszettnek érzem magam. Tényleg segíthet egy kutya vagy csak vmivel takarózom?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel.

WEBBeteg Szakértő válasza depresszió témában

Kedves Edit! A következőkben próbálom összegezni problémáját, és néhány kérdéssel az esetleges megoldás felé irányítani a figyelmét. Jelenlegi legmeghatározóbb életérzésnek az elégedetlenséget látom, amely mögött valószínűleg (többféle) csalódás állhat. Csalódott: az országban (éghajlat, környezet, emberek, kisfalu), csalódott a szüleiben (főleg édesanyjában) Most érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy valójában milyen elvárásai voltak az előbbiekkel kapcsolatban? Tulajdonképpen kinek is a kedvéért vállalta a külföldi létet (saját maga vagy valaki más kedvéért)? Milyen volt az élete Budapesten? Netán itthon is unatkozott...? Miért szeretett volna váltani? (ezek a dolgok alapvetően meghatározzák a kitartást és a kedvet) Ha abból indulunk ki, hogy most unatkozik, akkor érdemes lenne végiggondolni: mit csinált Svájcban, amíg nem lett rendszeres munkája? Akkor, hogyan foglalta le magát? Ha ugyanez a "munkahiány" lenne Budapesten, akkor mihez kezdene magával? Vajon nem lehet azokat a hobbikat, elfoglaltságokat űzni Svájcban, mint idehaza? Szemet szúr az is, hogy elsősorban Ön várja el, hogy lelkileg támogassák (pl. az édesanyja). Ugyanakkor Ön kit támogat lelkileg? Tényleg csak a szülei látogatnak Önökhöz, Ön pedig nem megy el hozzájuk? Vajon miért ez az egyoldalúság? A leveléből nem, derül ki, hogy kinek és miért lenne beleszólása abba, hogy milyen háziállatot tartson? Ha nem él a szüleivel, mi az akadálya, hogy valóban függetlenedjen tőlük? Én leginkább ez utóbbit látom problémának (ami magával hozza az önértékelés zavarát), amivel ha Ön is egyetért, már érdemes lenne felkeresni egy pszichoterapeutát (a kutya is azt jelezheti, hogy Önnek fokozott igénye van "társra") Ne féljen az önismeretében elmélyedni, ehhez kívánok kitartást, Üdvözlettel.

Itt kérdezhet