Nehezen jegyzem meg a tanulnivalót

 

Főiskolás vagyok, azt figyeltem meg egy ideje, hogy míg egyes csoporttársaim adott anyagot egyszer-kétszer elolvasva teljesen meg tudják tanulni, én addig több órát olvasgatom, magolgatom, míg olyan szinten megmarad bennem, hogy vissza is tudom mondani az adott ZHán, vizsgán.

Kipróbáltam a Memolife nevű gyógyszert, de nem sokat segített. Egyik ismerősöm értágítótt ajánlott, de még nem próbáltam ki. Szeretném kérdezni, hogy az értágító jó a memóriám javítására, vagy esetleg valami más lehetőség lenne ezen problémámra?

Dr. Bodnár Edina válasza memória témában

Kedves Levélíró! Az, hogy ki milyen gyorsasággal tanul meg dolgokat, egyrészt egyéni jellemző, másrészt nagyban függ a tanulás körülményeitől, aktuális közérzetünktől, lelkiállapotunktól és attól, hogy az adott anyag, mennyire érdekli az illetőt. Számunkra érdekes ismeretanyagot sokkal könnyebben elsajátítunk. Fontos, hogy a tanulás nyugodt, zavartalan környezetben történjen és elég időt szánjunk rá, ne szakítsuk meg túl hamar. Egy hosszabb tanulás utáni rövid alvás (akár délután) is segíti a folyamatot. Az emlékezet tökéletesítésére létezik az ún. "PQRST-séma (az angol szavak kezdőbetűjébő) l: előzetes áttekintés, kérdések, elolvasás, felmondás, ellenőrzés. Segít az is, ha valamihez kötjük a megtanulandó anyagot vagy annak bizonyos részeit. Ha pszichés problémái vannak esetleg, akkor az nehezítheti a tanulást. Nem gondolom, hogy bármilyen jellegű gyógyszerre lenne szükség. A rendszeres memória gyakorlatok egyébként segítik a szellemi frissességet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2010. március 24.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Memória zavar.
Üdv 34 éves férfi vagyok, olyan problémám jelentkezett kb 2-3 hónapja, hogy... Sajnos munkám, megkövetel koncentrcációt és memoriát. Egyre többször fordul...
Feledékenység!
Kedves Doktornő! Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy 5 évvel ezelőtt történ egy korcsolya balesetem, és következtében egy kisebb agyrázkódásom...
Szójalecitin
Van egy egyéves kislányom, akit még szoptatok. Közben nyelvvizsgára készülök és ezért szeretnék a tanuláshoz szójalecitint vagy valami hasonló szert szedni,...
Memóriazavar
Kedves Doktornő/úr! Van egy olyan problémám, hogy mostanában elég rendesen kihagy az agyam. Elfelejtek neveket, kifejezéseket, így elég zavaros a beszédem,...
Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Kényszerbetegség, családi élet, mi a...
Tisztelt Doktornő! 1 éve kezdődött a problémám, (bár előtte is voltak apróbb jelek már), amióta a gyerekek már nem szorulnak segítségre önnállóan öltöznek,...