Első osztály

Gyermekem csendes, félénk, szabálykövető. Van úgy, hogy egy hangosabb szóra összerezzen. Az ovodai csoportjába későn került be, már kialakultak a barátságok. Félénksége is akadályozta az ismerkedésben, panaszkodott, hogy vele senki nem akar játszani neki nincs barátja. Mondtam az óvónöknek, ők azt mondták nem szoktak az ilyenbe beleszólni. Ne izguljak beszokták venni a kisfiamat is a játékba. Próbáltam segíteni és mondtam kivel barátkozzon aki ugyan olyan, mint ő csendes nem agresszív, nem sok eredménye volt. Később arra lettem figyelmes hogy a gyerekek nem barátságosak, félre lökik csúnyán néznek rá vagy bántják a fiamat, ő nem szól semmit csak csendesen tűr. Ha mondtam neki nehagyja magát azt mondta nem szabad az ovodában verekedi, ez rendben is van, de mindig csak neki nem szabad. Ha beszélgettünk róla úgy vettem ki az óvónők sem állnak ki mellette. A szenvedő fél mindig ő volt vagy azért mert a többiek bántották vagy mert az óvónő megszidta. Most az első osztály 90%-a ugyan abból a közösségből került ki, és nekem ugy tünik megint ebbe az irányba indulnak a dolgok. Az osztályfőnök az első szülőértekezleten azt mondta megvan annak a pszichológiája is ha mindig csak egy gyereket bántanak, mit jelent ez, azt, hogy ő már belefáradt a munkájába és nem akar ilyenekkel foglalkozni. Ezután fordulhatok én hozzá segítségért? Mit tegyek? Mivel tudnék segíteni a fiamnak? Pszichológus kell e ennek a problémának a megoldásához?

Ujpál Zsófia válasza pszichés probléma témában

Kedves Szülő! A gyermek félénksége több dologból tevődhet össze, úgy, mint temperamentum, nevelés, gyermekkori környezet, illetve a szülők sokszor túlzottan is féltik, óvják a kicsit. A félénkség általában az elsőszülött gyermekeket jellemzi, amikor a szülők még nagyon jó szülők szeretnének lenni, így válnak „túl” jóvá, azaz mindentől megóvják a kicsit, még az egészséges, fejlesztő hatású nehézségektől, kudarcoktól is. Mindez bizonytalanságot, félénkséget válthat ki, hiszen kialakulhat az a hit, hogy én a szüleim nélkül nem vagyok képes semmire, még barátkozni sem. Valóban a gyermekközösségeknek meg van a maga fejlesztő, nevelő szerepe, hiszen itt tanulják meg a kicsik, hogyan működik a társadalom. Ha így viselkedek, akkor ez lesz, ha úgy viselkedek, akkor úgy. Ha a gyermek itt nem tanulja meg, akkor később nagyobb nehézség lesz ez neki. Például itt kell megtanulnia, még veszélytelen környezetben, hogyan védje meg magát, ha bántják. Később ezek a bántások már kevésbé lesznek veszélytelenek, ahogyan nőnek a gyerekek. Az óvó nénik és tanító nénik is csak bizonyos mértékig avatkoznak bele ezekbe a folyamatokba, mert ha ők rendeznének le mindent, akkor a kicsi megint csak azt tanulja meg, hogy mindent megoldanak helyette, azaz senki nem bízik az ő képességeiben, hogy ő meg tudja oldani, tehát ő miért bízzon magában? Hiszen a testvérek között is normálisak a „verekedések”, piszkálódások, az életre készülnek fel. Egyenlőre azt javaslom, próbáljon meg bízni a fiában, biztosan boldogulni fog a közösségében, és a tanár néni is segíteni fog neki olyan mértékben, amennyire az még nem jó. Ha az év vége felé sem rendeződik a helyzet, keressenek fel egy gyermekpszichológust, vagy családterapeutát! Minden jót kívánok!

Itt kérdezhet