Feledékeny gyerek

Jó estét kívánok! Szeretnék tanácsot kérni. Párom fia 11 éves, általános iskolai tanuló. Állandóan az iskolában felejti a dolgait: könyvek, füetek, papucs, tornacipő. Annak ellenére, hogy még csak szeptember vége van, a fiú feledékenysége/ szétszórtsága miatt már a 3. pár papucsot "fogyasztja". A helyze különösképp kellemetlen, hiszen ebből kifolyólag gyakori a veszekedés, kiabálás. Szeretném tanácsát kérni, hogyan lehetne "orvosolni" ezt a helyzetet. Köszönettel, M. A.

Ujpál Zsófia válasza feledékenység témában

Kedves Levélíró!, Hogy pontosan mitől alakulhatott ez ki, azt a családi rendszer alaposabb tanulmányozását követően tudnánk meghatározni. A kisfiú már elég nagy ahhoz, hogy elvárható legyen a saját dolgaira való figyelem, felelősség. A nevelésben nagyon fontos alapelv a következetesség, a gyermeknek tudnia kell, hogy mivel jár az, ha elhagyja a dolgait, milyen következményekkel, büntetéssel jár. A szétszórtság mögött sokszor az engedékeny, következetlen szülői magatartás áll. A másik fontos tényező a gyermekkori figyelemzavar lehet. Ebben az esetben a szétszórtságon kívül számos más jelre is felfigyelünk, mint például nehezen tudja bármi is felkelteni a figyelmét, nehezen marad benne bizonyos helyzetekben, nehezen koncentrál, apróságokra nem tud figyelni, gondatlan, tárgyait elveszti, alapvető szükségleti tárgyai nem találja, nem figyel oda, mintha nem is akarna odafigyelni. Ilyenkor nem csak a szülők számolnak be nehézségekről, de a kicsi is nehézségként éli meg a helyzetet. Fontos, hogy a gyermekkori figyelemzavart idejében felfedezzük, és megtegyük az kezelésében fontos lépéseket, hiszen a gyermek nagyon rövid idő alatt megéli, hogy ő nem úgy működik, mint a többiek, nem tud úgy teljesíteni, mint a többi és ez sorozatos kudarcélményekhez, súlyos önértékelési problémákhoz vezethet. Amennyiben a fentebb leírt jelekből több is illik a kisfiúra, érdemes elmenni vele nevelési tanácsadóhoz, ahol megfelelő tesztekkel, feladatokkal könnyedén megállapítható, hogy valóban figyelemzavarról van-e szó, vagy pedig máshol kell keresni a választ a jelenségre, problémára. Minden jót kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 29.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Hajszálerek meszesedése
Tisztelt Doktor úr. Segítséget szeretnék kérni Öntől. Nagyon el vagyok keseredve, mert a következőket tapasztaltam magamon, elfelejtettem neveket, és egyre...
Lelassult, feledékeny, álmodozó...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A családban van egy 17 éves fiú, akinek jópár éve érdekes a viselkedése. Álmodozik, több idő kell neki mindenre, télen képes...
Lehetek-e, demenciás 21 évesen?
Tisztelt Doktor Nő! 21 éves vagyok, azért fordulok önhöz, mert nem tudom merre induljak el ezzel a problémával. Egy ideje észre vettem, ahogyan a párom is...
Feledékenység?
Jó estét.Évek óta fenn álló problémámról szeretnék többet tudni.kb 14 éve tart, hogy nagyon feledékeny vagyok, de olyan szinten, hogy a minnapi dolgokat is...
Örökölhető a, demencia?
Mindkét szülőm, demenciában szenved, szenvedett. Én egyenlőre csak nagyon feledékeny vagyok, pajzsmirigy alulműködésem van, amit rendszeresen...
Valami nem stimmel a fejemben
Kedves doki. Gyerekként későn tanultam meg beszélni. Gyerekkori műtét közben (orrmandula kivétele) klinikai halál állapotába kerültem. Gyerekkorom óta várom a...