Leszázalékolás

Tisztelt Doktornő! Eddigi válaszait is nagyon köszönöm. Az lenne az újabb kérdésem, hogy a leszázalékoltatásnak mi a menete, ? Jelenleg álláskereső vagyok a munkahelyem megszűnése is a betegségemből adódott. 34 évig folyamatosan dolgoztam, de már 24 éves korom azóta pszichiátriai kezelés alatt állok. Az utóbbi időben többször voltam emiatt kórházban sok gyógyszert szedek. Súlyos depresszióval és üldöztetési mániával fél évig kórházban voltam, . jelenleg bipoláris zavarral stb, küszködök. sajnos munkát sem találok szét esik a figyelmem becsapnak elhagyok mindent nem tudok koncentrálni. Jelenleg a tündérhegyi pszichiátrián fekszem. Kellene valaki segítő is aki el tudna igazítani, mert már intézkedni sem tudok össze-vissza passzolnak mindenhol mást mondanak. Válszát nagyon köszönöm előre is. Tisztelettel, Téki Sándorné

Dr. Pataky Nóra válasza leszázalékolás témában

Kedves Kérdező! Az egészségkárosodás mértékét az NRSZH (Nemzeti Rehabilitációs és Szakértői Intézet) régi nevén ORSZI állapítja meg. A lakóhely szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél lehet előterjeszteni. Először Igéybejelentő lapot valamint Nyilatkozatot kell kitöltenie, melyet elektronikus formában is megtehet. () Az igénybejelentő laphoz csatolni kell a Háziorvosi beutalót (4 oldalas), korábbi zárójelentéseit, leleteit. Ezt követően értesíteni fogják az ORSZI vizsgálat időpontjáról.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. március 23.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Hogyan lehetek "E" ha képes vagyok...
Tisztelt Weborvos! Lenne egy kérdésem! Nem baj, ha valaki E-kategóriával dolgozik?, Hogy sorolhatnak valakit "E"be ha képes ellátni önmagát? Lehet, hogy...
Leszázalékolás
Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Leszázalékolással kapcsolatban, azon belül is a jogosítvány esetleges elvételéről szeretnék kérdezni. 2020-ban történt egy...
Általanos k
Jó Napot Kívánok, az előző válaszra írok reagálok elhihetti nem jó fizikai és lelki egészség ben vagyok mostanában 28 évesen, sajnos ennyi betegség et hozott...
Kérhetek-e leszázalékolást?
4 éve mélyvénás trombózisom volt, ami párosult kétoldali tüdőembóliával. 2x10 percig teljes kerngési sokk, amiböl sikeresen felépúltem. Viszont állandó...
Gerinc leszázalékolás
Tisztelt Bogdán doktor úr! 30 évesen műtötték a gerincem. 4-5 csigolyánál, gerincsérv alakult ki illetve kiszakadt a jobb oldali porckorongom, amit el is...
Végleges leszázalékolás, ellátmány...
Tisztelt Dr. Varga Antal úr. Véglegesen százalékoltak le, "C2", egészségi állapot 41%, ebből adódik, hogy 59% a betegségi állapot. Munkahelyem van, de...