Meddig érdemes egy kapcsolatban élni?

Tisztelt Doktornő/Úr! Három éve ismerkedtem meg jelenlegi párommal. 2, 5 éve költöztem hozzá, mivel még két kiskorú gyermeke volt (ikrek- fiú-lány). Nagyon nehezen csiszolódtunk össze, én többször hazaköltöztem, de úgy éreztem, hogy szeretem és adok még neki egy esélyt. Nem iszik, szorgalmas, de nagyon hamar olyan ingerült lesz, hogy nem értem az okát. Mindig én vagyok az, akin kitölti a dühét. Nem kiabál, csak szépen megmondja a magáét. Később mindig megbánja, bocsánatot kér, hogy nem érdemeltem meg, de sajnos a bocsánatkérések egyre szaporodnak és az ingeröltsége egyre fokozódik. Nagyon sokat köszönhetek neki, mivel ő tart el engem, ui. a házamon van egy jelentős jelzáloghitel, amit én fizetek a nyugdíjamból. 35 évet dolgoztam, mindig volt jövedelmem, és most szinte semmi pénzem nincs. Ha elmegyünk vásárolni, mindig ő teszi a kosárba a vásárolt árucikket, én meg állok mellette. Nagyon kellemetlenül érzem magam. Kértem őt, hogy adjon a garázshoz kulcsot (mivel sokszor elfelejt hazahozni a bevásárolt dolgokból), megígérte, de nem lett belőle semmi. Nagyon spórolós, én ezt megértem, de mostanában már szinte semmi ennivalót nem vesz, csak a főzéshez valót. Eddig 3 alkalommal voltunk nyaralni, de az is olyan volt, hogy, amit ú akart, azt kellett nekem is csinálnom. Három napon keresztül reggelltől estig úton voltunk, néha már nagyon fáradt voltam, és szívesen maradtam volna a szállodában egy kicsit pihenni. Örökmozgó lévén, ezt fel sem mertem vetni. A szex már nem érdekel, soha nem volt jó vele, így már nem kívánom egyáltalán. Együtt vagyunk, de alig várom, hogy vége legyen az egésznek. Ránézek és már szinte idegennek érzem ezt a férfit. Nagyon eltávolodtam tőle lelkileg is. Legutolsó kirohanása után megígérte, hogy nem fog többet kiabálni velem, de már nem hiszek neki. 50 évesen százalékoltak le súlyos depresszióvel, gen. szorongással. 24 éve vagyok beteg, de nagyon erős akaraterőm volt és ezért tudtam 35 évet dolgozni, egy-két alkalommal felelősségteljes munkakört is betöltöttem. Most úgy érzem, hogy nem érek semmit, sokat gondolok az öngyilkosságra, semmihez sincs kedvem. A veszekedéseink nagyon megviselnek, eddig 1-2 nap alatt helyrettem magamban a dolgokat, de most már képtelen vagyok rá. Az ikrek egyáltalán nem szólnak hozzám, csak ha nagyon fontos, de az apjukkal sem beszélgetnek. Nekem ez furcsa, mert a mi családunkban ez nem volt szokás. Borzasztóan magányosnak érzem magam. Képtelen vagyok dönteni, hogy hazaköltözzem-e vagy maradjak és bízzak benne, hogy megváltozik. Tudom, hogy Ön nem dönthet helyettem, csak a fentiek ismeretében kérem szíves tanácsát, hogy mi lenne a megoldás. Köszönöm, hogy elolvasta a levelemet. Várom szíves válaszát. Üdvözlettel.

Dr. Veress Dóra válasza párkapcsolati problémák témában

Kedves Mária, Szerintem Ön pontosan tudja, mit kell tennie. Egyetlen dolog tartja vissza, és ez az anyagi nehézség. Ha lenne biztos megélhetése, vagy tudna Önnek segíteni valaki a napi filléres problémákban, akkor már rég hazaköltözött volna! Ha 3 év alatt nem sikerült összecsiszolódni, nem talált megfelelő szexuális és lelki partnerre ebben a férfiban, akkor igazából nincs min gondolkozni! Valószínűleg nem véletlen, hogy a gyermekei sem beszélgetnek vele, hiszen Ön sem tud vele kommunikálni.

Itt kérdezhet